1. Nem azt gondoltam, hogy tetszik nem tetszik alapon dobáljunk ki ezt azt a Bibliából. Megértésről beszélek, és ha benne valami tévedés, nem szabad isten szavaként kezelnünk.
2. Tekintély alatt nem csak elöljárókat és írásmagyarázókat kell érteni, hanem maga a Biblia is írott tekintélyként működik, ha pusztán tiszteletből, megértés nélkül fogad el az ember belőle elveket.
3. Teljesen igazad van, igyekszem magam is a megértésére. A legfontosabb amire eddig jutottam, hogy az út az igazság keresése, amelyben a szeretet vezérel és a legfontosabb a talált igazságok megértése, amiely igazi változást hoz a cselekedeteinkben.
4. Pál levelein kívüli levelekkel nem nagyon szoktam foglalkozni, ami igazi kerékbetörést jelent az evangéliumon az Pál tanításai. Ezért foglalkozom azzal.
Nem szükséges mindenkinek a felebarátja legyen az ember, hiszen nem találkozol a világon mindenkivel. Én az ember környezetének a megértéséről beszélek, amiben él, tehát a család, a kollégák, a rokonok, az ismerősök esetéről, akiknek életében a saját meg nem értésem egészen biztos konfliktusokat és bánatot tud teremteni.
A Tórát szerintem ismerem annyira, hogy a lényegét megértsem. Persze hogy komolyabb írástudók elő tudnak hozni olyan hivatkozásokat, amelyeket eddig esetleg nem vettem figyelembe, de soha nem változtatták meg a Tóra lényegét, ami a szövetség, a törvény a szolgaság és a büntetés az elhajláskor. Egy Tóra leporolás mindig egy megbontott szövetség felélesztésének a kísérletével gyanús.