esefi Creative Commons License 2006.05.31 0 0 918
Én úgy látom változatlanul, hogy Isten igazságán kívül bármely másnak az "igazságát" amiatt látja el az Ige tulajdonos szerkezetű jelzővel, mert csupán részigazság, hiszen az Igazság teljessége maga Isten, s csak az lehet Isten igazságának a birtokosa, aki Isten teljességében van. Úgy látom ebben az értelemben fogalmaztad meg Te is az első bekezdésedet."

Ezt nem vitattam. Az én állításom az volt, hogy amennyiben részigazságként is kezeljük, attól az még nem áll szemben a teljes igazsággal. Azaz nem lehet a farizeusok igazságáról ab ovo elítélően nyilatkozni. Miután a keresztény igazsága több kell legyen, mint a farizeusoké (inkluzíve!). Jelesül, ha a farizeusok már-már rögeszmés szinten igyekesztek betartani a törvényt, akkor a keresztény sem élhet törvénytelen életet. Sőt erre még rá is tett Jézus egy lapáttal, pestiesen szólva. No persze ez nem kell, hogy kárhoztató módon élje meg a keresztény, mert hisz éppen, hogy van reménység! Épp ellenkezőleg, még inkább Istenre kell hagyatkoznia, látva önnön korlátait. Azaz inkább ösztönzőleg értelmezze (joggal) és őszinteségre (világosságban járásra) sarkallja tudván, hogy a Jézus vére jobbat beszél, mint az Ábel vére.

Hogy nem látod, hogy Izrael igazsága a Róma levélben nem az a fajta igazság, amit a Mátéban Jézus a farizeusok igazságaként (és betöltendőként!) jellemez? A törvény igaz és jó, pont. A törvény betöltése jó. A törvény betöltése alól senki sem kapott felmentést Krisztusban sem. Hanem Jézus Krisztus igazsága - azaz törvénybetöltése - tulajdoníttatik a hívőnek. Amiben, ha erőtlenek is vagyunk testben lévén, erősek vagyunk és megállunk Isten ítélete előtt a Jézus vére miatt, amennyiben őszinteségben élünk. Őszintén vállalva fel korlátainkat Isten, önmagunk és emberek előtt, akár ekképpen is bizonyságot téve Róla.
Izrael igazsága ehelyütt pont ugyanúgy áll szemben Isten igazságával, mint a pogányok igazsága. Mert ha a zsidó betölti hitből a törvényt, vagyha pogány tölti be, egyremegy. Szintén, ha egy zsidó törvénytelenül él, vagy egy pogány, egyremegy. Egészen mást tárgyal a Róma levél ezeken a pontokon, mint amit Jézus a farizeusok igazságaként betöltendőként jellemez. Ugyanis itt a megigazulásról van szó. S bizony én sem állítottam sehol, hogy a farizeusok igazsága olyan, ami megigazulást eredményezne. Ha csak nem képes valaki betölteni maradétalanul a törvényt. Mely kitétel azért fontos - noha tudjuk, hogy Jézuson kívül erre senki sem volt képes -, mert valóságos lehetőség és igazolja a törvény jó és tökéletes voltát, rámutatva a törvény funkciójára (ti. a bűn ismerete és Krisztusra vezérlő mester).
Tehát, ahogy mondani szokták: a farizeusok igazságának betöltése szükséges, de nem elégséges feltétele a megigazulásnak. Szerencsénkre ezt már Jézus betöltötte, így nekünk nem szükséges újra és újra meg-megigazulnunk, de ösztönző erőként ott kell legyen továbbra is. Ezért azt mondom: távol legyen, hogy elvessük, mint hazugságot a farizeusok igazságát csak azért, mert nem az un. teljes igazság, hanem részigazság. Ha így tennénk, a keresztények igazsága is csak fabatkát érne, mert bizony a mi igazságismeretünk is csak legfeljebb akkor lesz teljes, mikor szemtől szembe állunk a Feltámadottal.

Természetes létezik hamis igazság, abban az értelemben, ahogy írod. Azaz, hogy "megfertőztetett emberi kigondolásokkal". De rossz hírem van minden büszke keresztény számára, főleg, kik felekezetükre méltán, vagy méltatlanul büszkék: majd minden teológia, tanítás, prédikáció "megfertőztetett emberi kigondolásokkal". Nem beszélve a sok "prófétáról" és (nekem) újabban "apostolról" a pünkösdi-karizmatikus felekezetekben. Rengeteg ilyen fertőzés van. Hogy messzire ne menjek, Kenneth Hagin a szerinte a prófétai hivatalnak "adott" szellemi megnyilávulásokról, prófétaként, tanított olyan blődlit, amit már mindenképpen túlhaladottnak tekintethetünk. (Hagin egy idevágó könyvében a tudomány beszédét a jelenre és múltra, a bölcsesség beszédét a jövőre vonatkoztatva határozta meg.) Én - pusztán emiatt - nem fogom az egészet a hamis igazság kategóriájába sorolni, jól lehet a hamis próféták sorsa ismert az ókori Izraelben. (Megjegyzem: ehhez képest igen vakmerő "próféták" vannak manapság. :-() Tehát azért, mert részigazság valami, sőt akár konkrét tévedést tartalmaz valami, nem szükségszerűen áll szemben a teljes igazsággal. Az ocsú és búza elválasztására pedig egyfelől ott a Biblia, másfelől pedig képezni kell és lehet az embereket addig, míg az érzékeik nem lesznek gyakorlottak a különválasztásra (Zsid. 5,14).
Idetartozik az is, hogy amennyiben a farizeusokat elvetjük, mert úgymond csak részigazságuk van, akkor innentől érthető, hogy a keresztények miért farizeusoznak le okkal, ok nélkül mindenkit, ki másik felekezethez tartozik. Mert hisz nekik is csak részigazáguk van, s nyilván "miénk a teljes, de legalábbis teljesebb igazság". Holott még ez a teljesebb igazság is csak részigazság, alighanem tele "fertőző emberi kigondolással", amiképp nyilávvaló, hogy mi is farizeusoai leszünk a majdan utánunk következőknek, kik még teljesebb igazsággal fognak bírni, s a végén mindannyiunkat jól le fog farizeusozni Maga a Legteljesebb Igazság, oszt jó napot! Mer' oly' büszkék vagyunk, hogy nekünk mink van, hogy észbe se vesszük, hogy nem mi szereztük azt, hanem csak úgy kaptuk. Ugyanis a farizeusok igazságának ekképpen történő elvetésének ez az eszkalációja. Elismerem, nem szükségszerű, de az út végén mégis csak e kelepcével kecsegtet e "fertőző emberi kigondolás".

Tehát fenntartom. A farizeusok igazsága betöltendő, és Jézus Krisztus által be is töltött feltétel, s nem vethető el azért, mert a farizeusokról - képmutatásuk miatt - egyébként méltán vagyunk rossz véleménnyel.
Előzmény: vámmentes (917)