A csúnya férfi táncol

A csúnya férfi táncol. Valami barna, térdig érő kaftánféle van rajta, hozzáillő nadrággal, kifogástalan nappali hivatalnok-öltönye után. A többiek angolos becenéven szólították lelkendezve, mikor megjelent reggel, a konferencia első napján. Mintha a szerencsétlen emlékű, sok hajú dalnok reinkarnációja lenne, pedig inkább hasonlít kopaszodó, száműzött forradalmárra, aki magányosan tengeti napjait a jégcsákányra várva. Később sem szűnik körülötte a nyüzsgés, kis csoport középpontja ő a szünetekben, hangosan magyaráz, sokszor nevet is, de a szeme, az nem nevet, inkább folyamatosan fürkészi a közönségét, időnként kinéz a többiekre, mintha keresne valamit, vagy várna valakire, aki nem jön. Kint piszkos hullámokat kerget a szél, a parton nyári nyugágyak nyomát őrzi a kavics, a stégeken kóbor konferencia-turisták szívnak rosszkedvű cigarettákat. Előadások után a hivatalnoksereg visszavonul, fáradt szakértők kortyolnak csöndben söröket, és valami várakozás érződik a levegőben, talán az elmélezett program utolsó során méláznak a résztvevők ("Zenés-táncos ismerkedési est"), a nők bizonyára már festenek, fáradtvörös vagy halványbarna ajkakat, a férfiak még haboznak, vajon a laza póló, vagy inkább a színes ing segítene inkább. Aztán szállingózni kezdenek az emberek, eleinte elfogódottan, feszengve állnak körben a teremben, aztán megjelenik a zene, két billentyűzet és egy behízelgő hang formájában, egyszemélyes zenekar, kis csalódottság érződik, de aztán belevág, és már szállnak is a népszerű dallamok, teljes zenekari hangszerelésben. Néhány pár tétován táncolni kezd, a hangulat oldódik, a zenekar igazi profi módjára váltogatja a stílusokat, alattomosan kihasználva a közönség befolyásoltságát pezsdíti a vért latinos dallamokkal, majd lassúra vált, hogy a hangulat alkalmi brókerei besöpörhessék a pezsgés felhalmozott árfolyam-nyereségét. Ekkor jelenik meg a csúnya férfi, a barna lógó kabátkában, mint valami hivatásos marokkói forradalmár, és habozás nélkül táncra kéri a legszebb nőt a parketten. Táncolnak. A nő kicsit elfogódott, a férfi egy parkettáncos ördögi ügyességével siklik a táncosok között, húzza magával a nőt, aki tehetetlenül tűri. A táncosok egyre több figyelmet szentelnek nekik, kisvártatva már mindenki őket figyeli. A zenész adja alájuk a lovat, a nő kifullad, a férfi még szemlátomást bírja. Egymás után kéri fel a nőket, táncol csacsacsát, rumbát, tangót, egyre lendületesebben. Végül a csúnya férfi megtalálja méltó párját a csúnya nőben, aki testhez simuló fekete ruhában van és rövid, fekete haja csatakos hullámokban tapad homlokára. Egymáshoz simulva táncolnak, feszült arcukról már régen eltűnt az öröm, mégis harmonikusan mozognak a ritmusra, mintha együtt dobbana szív és láb, mintha először és utoljára volna együtt két ember, mintha semmi sem számítana már, és a nő egy pillanatra behunyva szemét hagyja, hogy a gondolatai, mint nedves ruhák a centrifugában, nekifeszüljenek belülről és elszivárogjon lassan mindaz, ami eddig belül lüktetett és fájt. Már nem szégyelli, hogy rászedték, hogy igazi nőnek tekintették, hiszen az is lett, tökéletes nő. Ebben a pillanatban a csúnya férfi egy szívdobbanásnyi ideig megáll, tartja a nőt, és kinéz a közönségre.