Állományjavító Creative Commons License 2006.05.27 0 0 131

Gyurcsány titkolózása szerintem kizárólag a pártkongresszus tekintetében bírálandó feltétlenül: hosszú távon sem használ egy szervezet önbecsülésének, kritikai éthoszának, ha nem ismert dolgokra szavaztatják le őket, ráadásul százszázalékos eredménnyel.

 

Itt egy pragmatikus szempontot kellett figyelmbe venni, aminek az elsődlegességét szerintem hibásan állapította meg hosszú távra tekintve a miniszterelnök, azt, hogy a reformok véghezvitelének egyik feltétele éppen az Mszp nómenklatúra és háttércsoportjai megtörése, befolyásának csökkentése. Egy-két ilyen lépés ugyanakkor az ügy érdekében megengedhető lehet, ha később ez a párton belüli demokratikus véleménycsere racionális és új alapokra helyezéséhez vezet, amit én nem hiszek. De talán a miniszterelnök igen.

 

A reformok (tekintsük ezt pillanatnyilag a gyurcsányi program metaforájának) másik akadálya a közvélemény hiszterizáltsága és a sajtó felkészületlensége: látszik, hogy a szélsőjobboldali ellenzék (tehát az MDF-en túli, derék miépesező pártszövetség bomlástermékei) mint az egész kampányban, ezúttal is a rettegő kispolgár hiszterizálására játszik a háromszázezerforintos mandulaműtéttel, a rosszabbulélünkkel, a "fizetős lesz az egészségügy"-gyel, a "háromszoros bokroscsomaggal", a "megszorításokkal", a "százezrek kerülnek utcára" típusú szövegekkel. Látható, hogy minden foszlány alapján pontosan ezt tették.

 

Na most, ismét nem tankönyvpéldaszerű demokratizmussal, Gyurcsány miniszterelnök úr gondolhatta azt, hogy ha ez így van, akkor mind neki könnyebb dolga lehet a reformok elfogadtatásában, ha egyébként teljesen a törvényeknek megfelelően, a kormánya megalakulása illetve az egyeztetett program végső formába öntése előtt nem szivárogtat ki semmit, másrészt pedig ez az időzítás lehetőséget teremt neki arra, hogy a társadalmi köztudatot a szélsőjobb által felerősített paternalista-kádárista tartalmakról egy modernebb, szolidárisabb-ökonomikusabb gondolkodásmód felé terelje a törvényjavaslatokról később majd nyilván kibontakozó valódi, nem nemzetikonzultációs vitában, tekintve, hogy az aktorok rá lesznek kényszerítve arra, hogy tudják, miről beszélnek. Ez népnevelői atitűd, s bár indokolt, kétségtelen, hogy a tankönyvi demokráciafelfogás szempontjából nem aggálytalan.

 

Összefoglalva: nyomós érvek szóltak a tankönyvi demokráciafelfogást kissé felülíró, de semmiképp sem törvénytelen gyakorlat mellett. Összességében és e pillanatban nem használtunk sokat a demokrácia minőségének, de ha a fenti számítások bejönnek, akkor hosszú távon - talán az Mszp nómenklatúráján kívül, de ez legyen az ő gondjuk - az eredmény valamennyiünk hasznára válik.

Előzmény: keywest (123)