zorki Creative Commons License 2006.05.27 0 0 121

itt valamivel bonyolultabb, mert komoly pártok vesznek részt benne, nem paprikajancsik - ez időbe kerül, és szerintem vígan megér pár nappal többet, mint hogy összecsapják holmi pitiáner alkuk keretében.

 

Ugyan már, hülyeség. Ez a két párt végig azt hangoztatta, hogy koalában kívánnak kormányozni. Az első forduló után meg különösen. Akkor meg mi a fax van?

Most jut eszükbe, hogy kitalálják az elveket, hogy mik alapján kormányozzanak?

Emlékeim szerint négy éve ez a koalíció működik, és két éve a miniszterelnök is ugyanaz.

Amúgy nem alapvetően a türelmetéenség beszél belőlem, sokkal inkább a teljesen feleslegesen eljátszott tikosítás miatti mérgelődés. Ennek semmi értelme sincs.

Attól, hogy egy törvényjavaslatot ismertetnek a választókkal még nem ők fognak dönteni. A döntés joga az Országgyűlés kezében van.

Az egy nagy hülyeség, hogy akkor majd az ellenzék telikiabálja a sajtót. Tegye az a dolga, most akkor másért kiabálja tele. Nahh és? Az ellenzéket ez a koala másodszor is legyőzte, mi a faxtól is van beszarva?

Ha meg saját pártjaiktól félnek akkor meg is érdemlik, és tök jogos a kritikám.

Ha csak tessék-lássék fogják megszavazni a reformokat -kötelességből- akkor az első adandó alkalommal elkezdik majd szépen visszarendezgetni, és nem fog érni semmit az egész.

Itt lesznek rögtön az őszi önkormányzati választások.

Már magában az is elég, hogy megszorító intézkedéseket kell elfogadtatni. Szerintem ezt ma elfogadják a választók. Azt viszont nem, ha fontos reformokról titkolóznak.

Aztán majd napok alatt elolvadhat ősszel a nagy egyetértés.

Nyahh, tessen már kicsit gondolkodni is, és ne csak érveket keresni a megmagyarázhatatlanra.

Ha szerinted tök normális, hogy egy kormány programja mindaddig tök titkos, míg a miniszterelnök fel nem olvassa a Parlamentben, akkor nagyon eltévedtél valahol és nem látod a fától az erdőt.

Előzmény: Doppelstangel (114)