A kormányprogram nem össznépi vita tárgya.
Amíg a két koalíciós partner meg nem egyezik, addig is tudnak eleget a népek, szíveskedjenek tanulmányozni a két partner párt- és választási programját.
Ha ezzelé megvannak és kezd körvonalazódni, hogy mely szakterületeket mely pártbéli miniszter fogja vezényelni, el lehet kezdeni találgatni, hogy hol melyik program fog érvényesülni.
Ha a kongresszuson a nemismert kormányprogramra szavaztak a küldöttek, akkor ez valóban olyan, mint a Fidesz trükkje, mikor a jelöltlista leadását köüvető második napon szavaztatták csak meg azt a kongresszusukon. Ha azonban arra adtak felhatalmazást, hogy Gyurcsány bármilyen tartalmú koalát köt a szadesszal, akkor nincs ilyen probléma. Biztos van itt valaki, aki szokott ilyen szarságokat nézni meg olvasni, az eldöntheti.
Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatta, hogy bármilyen kormányoldali tervezet készül, másnap már a Magyar Nemzet, mint döntést elemzi. Nos, egy kormányprogram-tervezetben, amíg megvitatási szakaszban van, száznyi olyan ötlet merülhet fel, amely a véglegesben nem lesz benne.
Miért lenne érdeke a kormánynak, hogy ebben a félinterregnumban naponta telecsaholhassa a Fidesz a médiát? Lófasz a seggükbe, ha balhét akarnak, szíveskedjenek önállóan megkeresni a tárgyat.
TGM meg azt játssza, amit itt a fórumon pindiy szokott, kiragad valahonnan valamit, és nekiáll ellenkezni vele, csak amúgy lárpulár, mert így tartja úri kedve, és mert tudja, hogy a sok agyas nekilát érveket és ellenérveket hozni, aztán miután minden ezzel ellentétes véleményen lévőt leérvelt a pályáról, két hét múlva egy másik eset kapcsán az elleoldalon foglal állást és végigjátssza ugyanazt onnan. Tiszta szemináriumvezető a csákó. Ha meg komolyan gondolja, hát gondolja komolyan, elég nagy fiú ő ahhoz, hogy azt gondoljon komolyan, amit csak akar.