takarito Creative Commons License 2006.05.24 0 0 854

Senkinek nem kell felhívni a Biblia tanulmányozóinak a figyelmét, hogy tanulmányozza a kor történelmét, kultúráját és hagyományait ahhoz, hogy helyesen értse a Bibliát akkor, ha ugyanis a Szent Szellemtől lenne sugalmazva, akkor úgy íratta volna le, hogy minden korban egyéb történelmi anyag hozzáolvasása nélkül is érthető és világos lenne a Biblia. Ám mindaz amit a helyes értelmezéshez feltételként megszabsz, az arra utal, hogy a Biblia emberi munka összeredménye, jóllehet isten dolgairól tesznek benne tanúbizonyságot, és további emberi munkák begyűjtésére van szükség.

 

A Biblia tehát állításod szerint önmagában nem érthető helyesen.

 

A Szent Szellem valóban tud tanítani, és emlékeztetni, ha az ember valóban hallgat rá. De ha ragaszkodik az atyafi hit által olyan tanításokhoz, amelyeknek az igazságáról sem meggyőződni nem tud , sem tapasztalni nem tudja, saját maga korlátozza a Szent Szellem tanítását.

 

A Jelenések Könyvénel a végével kapcsolatos állítások, hogy a könyvben megírt dolgokat a teljes Bibliára értsék, különböző gyülekezetekben máig is lehet hallani. Csak kérdezz meg egy bármilyen gyülekezeti elöljárót ezzel kapcsolatban. Fel nem merül kétség nála, hogy nem az egész Bibliára kell érteni. Nálad sem voltam biztos abban, hogy nem az egész Bibliára érted, bár egész hozzáállásodból ez igen valószínűnek látszik.

 

Ha Szent József eredetének, származásának és örökségének múltja ennyire zavaros, vegyük le a napirendről az egész témát. Számomra nincs jelentősége, amúgy is bizonyítottan emberi erőlködés ezeknek a Dávidi levezetéseknek az igazolása. Akkor tudnék különböző emberi munkák általi igazolásokat elfogadni, ha maga a Biblia is emberi munkának tekintendő lehet számodra.

 

 

 

 

 

Előzmény: vámmentes (851)