takarito Creative Commons License 2006.05.24 0 0 850

Jézus az írás tanulmányozásához nem a történelemtudományok vagy korabeli irodalom tanulmányozására hívta fel a tanítványok figyelmét.

 

A Szent Szellem nem tart vissza senkit egy írás elkészítéséhez, de akkor is az evangéliumokat emberek írták le, nem a Szent Szellem. Lehet ugyan, hogy lelkiismeretes kutatómunka előzte meg az evangélium megírását, mint Lukács esetében, ennyiben tiszteletreméltó is tevékenysége. De nam szabad elfelejteni, hogy emlékezetből, szájhagyomány, vagy már létező dokumentumok alapján tévedésekkel és félreértésekkel együtt fogalmazták meg az evangélium mondanivalóit is.

Számtalan evangélium létezett a kanonizálás előtt, amelyek elveszítését nem a Szent Szellem intézte el, hanem a zsinat. Sőt azoknak a keresztényeknek az üldözését sem a Szent Szellem kezdeményezte akik nem értettek egyet a kánonikus iratokkal, hanem a korabeli uralmon lévő egyház.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden anyag benne tévedés, és ezt senki ne hozza fel, hogy én ezt állítom.  Az írások azonban bizonyságot tesznek őróla, tehát forduljunk őhozzá.

 

János 5,39-40:

Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;
És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!

 

Mint mondottam korábban, a Jelenések Könyvével nem kívánok foglalkozni, ez ugyanis olyan szimbólumrendszert használ, amelynek megértéséhez ismerni kell magát a szimbólumrendszert. Ha valaki azt állítja magáról, hogy ismeri, vitatkozz azzal. Azonban az nyilvánvaló még a halandó hívő számára is, hogy a végén szereplő mondat:

 

János 22,18-19:

Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;

És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeibõl, az Isten annak részét eltörli az élet könyvébõl, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak

 

nem értelmezhető a teljes Bibliára, hanem csak a Jelenések Könyvére, mert aki hozzáteszi a Jelenések Könyvéhez a többi írást, akkor arra az Isten a Jelenések Könyvében megírt csapásokat veti.

 

2.

Ne állítsd azt, hogy én tekintem Mária első férjének Jákobot, amikor eleve megkérdőjeleztem azt az állítást is, olvasd el figyelmesebben amít írok. Sőt egyik állítást sem fogadtam el mint kézenfekvő megoldás, beleértve Mária apjára vonatkozó állításokat is. (Erőltetett megoldásként persze fennmarad a lehetőség, a kétféle apára, de mindazt erőltetett megoldásnak mondok, ami nem értelmezhető hívő számára magából a Bibliából kiindulva)

Mondok egy ujabb verziót is, József apjának két neve volt, egyik Éli, másik Jákob. Amely módon azokat nyerte, azon a vonalon leszármaztatható a Dávidi ág. Természetesen ezt sem azért mondom, mert egyet értek vele.

 

Ha pedig a Dávidi örökség Mária apján keresztül származtatható, miért nem Mária apjától vezeti le Máté is?

Tudod azt, milyen ágon kaphatja meg bárki is az örökséget? És mi konkrétan az örökség? Azt birtokolta valamelyik apa? Vagy megosztva birtokolta mindkettő?

 

 

 

 

Előzmény: vámmentes (848)