Sókén vívómester házában egy hatalmas patkány garázdálkodott. A mester - megunva az egyre jobban kellemetlenkedőo állat üzelmeit - macskáját a házba vitte, és rázárta az ajtót. A patkány azonban nem ijedt meg a macskától, úgy megharapta, hogy az rémülten menekült.
A házigazda erre szomszédaitól szerzett néhány bátor macskát, és ezeket zárta be a házba. A patkány egy sarokban lapult, de mihelyt egy macska közelíteni merészelt, támadott és megfutamította ellenfelét. A patkány oly félelmetes volt, hogy a macskák másodszor már nem is merészkedtek a közelébe.
Sókén igen megharagudott, és maga fogott a patkány üldözéséhez. Az állat azonban olyan ügyesen kerülte ki a vívómester ütéseit, hogy mindig megmenekült.
Ezután a házigazda ily szavakkal fordult szolgájához:
- Mondják, hogy él a környéken egy híres patkányfogó macska, menj és kerítsd előo!
A szolga távozott, és nemsokára megjelent a macskával. Az állat nem látszott sem különösen okosnak, sem különösen vadnak. Sókén nem is remélt tőole eredményt. De mivel mást nem tehetett, ezt is bezárta a házába.
A macska nyugodt léptekkel indult előore, mintha semmi veszélytőol sem tartana. A patkány összehúzta magát, és mozdulni sem mert. A macska lassan folytatta utját, és végül egyszerűuen torkon ragadta a patkányt.
Este Sókén házában gyűulést tartottak a megvert macskák. A főo helyet az öreg győoztes macskának ajánlották föl, és miután tisztelettel köszöntötték, ily szavakkal fordultak hozzá:
- Mi valamennyien jó hírnévnek örvendtünk, mesterségünket lelkiismeretesen gyakoroltunk, karmainkat gondosan élesítettük, hogy eredményesen küzdhessünk a patkányok és más ragadozók ellen. De soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen patkány is létezik. Te vajon milyen módszert alkalmaztál? Kérünk, ne tartsd titokban tudományodat!
Az öreg macska elmosolyodott, és ezt válaszolta:
- Ti, ifjú macskák, valóban derék állatok vagytok, de nem ismeritek a helyes utat. Ezért, ha valami váratlannal kerültök szembe, elvétitek a célt. No de meséljétek csak el nekem, hogyan gyakoroltatok?
Egy fekete macska így válaszolt:
- Híres patkányfogó családból származom, és így magam is ezt a hivatást választottam. Két méternél magasabbra ugrom, képes vagyok kis lyukakba befurakodni. Éberen alszom, és nyomban fölpattanok, ha patkány közelít. Eddig még mindig elfogtam ellenfelemet. Ez a legutóbbi patkány azonban erőosebbnek bizonyult nálam, és én csúfos vereséget szenvedtem. Szégyellem magam.
Az öreg macska válasza így hangzott:
- Gyakorlási módszered nem volt más, mint fizikai erőokifejtés. Szellemedet ez a kérdés foglalkoztatja: miként győozhetek? Ezek szerint még célhoz ragaszkodsz! Ha az öregek "technikát" tanítottak, úgy ezt azért tették, hogy ezzel az ösvény egy fajtáját ismertessék. Módszerük egyszerűu volt, mégis a legmagasabb rendűu igazságot tartalmazta. Az utókor azonban pusztán a technikára helyez súlyt. Eközben sok mindent kitaláltak, mint például: ha ezt vagy amazt gyakoroljuk, akkor ez vagy amaz lesz az eredmény. És végeredményben mi ez? Nem több mint ügyeskedés. És mindenkor ez a helyzet, ha technikára és eredményre gondolunk, és közben kizárólag elménkre támaszkodunk. Szállj tehát magadba, és gyakorolj megfelelőo módon!
Ezután a tigrisbundájú macska szólalt meg:- A lovagi műuvészetben úgy vélem, a szellem a legfontosabb. Ezért gyakorlásaim során mindenkor ezt az erőot fejlesztettem. Szellemem, úgy érzem, acélkemény és szabad. Bírja ama erőot, amely a mennyet és földet eltölti. Ha ellenfelem szembetalálja magát ezzel az erőovel, úgy megbénul, hogy a győozelem már eleve biztosított. Szinte öntudatlanul támadok, a technikával egyáltalán nem törőodöm; ez utóbbi önmagától alakul. De ez a rejtélyes patkány alak nélkül közelített, és nyom nélkül távozott. Arra, hogy tulajdonképpen mi történhetett, nem találok magyarázatot.
Az öreg macska válasza így hangzott:
- Az erőo, melyet gyakorlásaid során megszereztél, valóban az, mely a mennyet és a földet megtölti. De a te birtokodban mégsem volt más, mint puszta pszichikai erőo, amely nem is mondható kiválónak. Már az a tény, hogy a birtokodban lévőo erőonek tudatában vagy, meghiúsíthatja a győozelmet. Személyes éned részt vesz a küzdelemben. Mi történik akkor, ha az ellenfél ereje a nagyobb? Azt képzeled, hogy csupán te birtoklod az erőot, és mindenki más gyengébb nálad? A te szabad és acélos, mennyet és földet eltöltőo erőod nem maga a Hatalmas Erőo, hanem csupán annak tükrözőodése szellemedben, Szellemed csak bizonyos körülmények között töltőodik fel ama erőovel, Így a Hatalmas Erőo, amelyrőol Mencius beszél, és a te erőod különbözőo forrásból erednek. Egy őosi közmondás szerint a sarokba szorított patkány a macskát is megmarja. Ha az ellenfél halálos csapdában van, úgy megfeledkezik életérőol, bajáról; nem gondol győozelemre vagy vereségre. Ennek következtében pedig akarata acélkemény. Hogyan is volna tehát vélt szellemi erőoddel legyőozhetőo?
Ezt követőoen egy időosebb, szürke macska szólalt meg:
- Valóban úgy van, ahogy mondod. Még a legnagyobb pszichikai erőo is formával bíró. És a formával bíró megragadható. Én ezért már régóta a lelkemet fejlesztettem. Tehát nem azt az erőot fejlesztettem, amely a másik szellemét legyőozi. Nem is bocsátkozom küzdelembe. Ellenkezőoleg: megbékélni igyekszem ellenfelemmel, szinte eggyé válok vele, és semmiképpen sem tanúsítok ellenállást. A patkány, legyen bár erőos, ha támad, nem találhat esetemben semmit, amire támaszkodhatnék. De ez a legutóbbi patkány mégis túltett rajtam. Jött, ment - fölfoghatatlan módon -, mint egy istenség. Ilyesmi még nem fordult előo velem.
Az öreg macska azt felelte erre:
- Amit te megbékélésnek nevezel, nem a lényegiségbőol fakad, nem a Nagy Természet része. Csinált, mesterséges megbékélés, tehát csel. Tudatosan igyekszel az ellenség támadószellemét megbénítani. És éppen ezért, mert erre gondolsz - bárha csak felületesen is - az ellenfél szándékodat fölismeri. Tudd meg, hogy minden tudatos szándék akadályozza a Nagy Természet rezgéseit, és ilyenformán megakasztja a spontán mozdulat folyamatát. Ha azonban semmire sem gondolunk, akkor mozgásunkat e lényegi rezgés irányítja. Ez esetben valóban nincs megragadható formád, tehát ellenformaként sem jelentkezhet semmi. Hol van ez esetben az ellenfél, aki képes volna ellenállni?
A macskák feszülten figyeltek, s az öreg macska kisvártatva folytatta előoadását:
- Ne higgyétek, hogy amit tőolem hallottatok, az a legmagasabb rendűu. Nem is olyan régen a szomszédos faluban élt egy kandúr. Egész nap aludt. Olyasmi, amit szellemi erőonek nevezünk, nem látszott a megjelenésén. Soha nem látta senki, hogy patkányt fogott volna. De ahol tartózkodott, sehol sem volt patkány található. És ahol csak megjelent, ahol csak feltűunt, ugyanez volt a helyzet: nyoma sem volt patkányoknak.
Egy alkalommal fölkerestem, és magyarázatot kértem. Nem válaszolt. Újra kérdeztem, de ismét csak hallgatott. Nem az volt a látszat, mintha nem akart volna válaszolni, hanem inkább úgy tűunt, mintha nem tudná, mit is feleljen. "Aki tudja, az nem szól - és aki szól, az nem tudja." Ez a kandúr megfeledkezett a külvilágról, "semmivé" vált, és így elérte a szándék nélküliség legfelsőo fokát. Elmondhatjuk, hogy e fokon valósul meg az isteni lovagi ösvény célja: ölés nélkül győozni.