Ha jól értelmezem H.T. otromba gondolatgörcseit, akkor:

1. Akik asszimilálnak, azok nacionalista fundamentalisták.

2. Akik nem akarnak asszimilálódni, azok is azok.

3. Ebből következik, hogy csak azok nem nacionalista fundamentalisták, akik nem akarnak asszimilálni, illetve akik asszimilálódni akarnak (persze egyszerre).

 

Érdekes kérdés, hogy ha azon "szerencsés" esetben, amikor senki nem akar asszimilálni és mindenki asszimilálódni akar a világban, akkor mi történik? Egyetlen értelmes válasz adható: a világban a mostani domináns kultúrák tovább erősődnek, a kisebbek kihalnak, bocs asszimilálódnak (a kisebb lélekszámú kultúrák asszimilációja nyilván gyorsabb, mint a nagyoké).

Aztán ha megmarad az a fél tucat erős (hiszen minden más kultúra asszimilálódik hozzájuk), akkor valami "érdekes" fog történni az emberiség történetében. Hogy pontosan mi? Abból egy jó scifi sorozat jönne ki (Stanislav Lemnek volt egy korai regénye "Visszatérés" címen, amely egy konfliktusnélküli langyos világba hoz vissza egy időparadoxon miatt a földi idő szerint sokszázéves, lokális időben normál életkorú űrhajóst; szörnyűséges vízió lett belőle). Lehetne írni optimista, meg pesszimista változatot; én ez utóbbira hajlanék.

 

Nos, térjünk rá a te felvetéseidre... Az a baj frédi, hogy már rég nem a konkrét problémáról beszélünk, amely - mint oly sokszor megállípítottuk - nem engedelmeskedik a tiszta racionalitásnak. Tele van irracionális elemekkel, történelmi hivatkozásokkal, átörökített emlékekkel, paranoiával, jelenségek alá- és túlbecslésével...

 

A dolog elvi részének köze nincs ahhoz, hogy hányan és mit töltenek ki. Jogilag ma sincs zsidó nemzetiség, valószínű, hogy holnap sem lesz. De egyáltalán nem ez minősíti a kezdeményezést, "fundamenta nacionalizmusnak" titulálását, hanem a kor, és a miértek. És azok bizony szomorúak.