Lecs, ezt ide miért nem? Az MNK-ba úgyis csak írnak a kaposváriak, olvasni nem olvassák! :) Mondjuk én néha igen. Nagyon néha... :)



Nem középszint a középmezõny

A legjobb négy gárda közül kettõt oda-vissza vert a Kaposvári KK

A hetedik helyen zárta az NB I/A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokságot a Kaposvári KK együttese. A klub anyagi nehézségei ellenére tartotta pozícióját a középmezõnyben.


A csapatot mûködtetõ kft. közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az elmúlt esztendõk legkisebb költségvetésével „vészelték át” a bajnokságot. A játékoskeret késõi kialakulása mellett tavaly december közepéig három gyõzelem, öt vereség volt a somogyiak mérlege. Ekkor döntött a szakmai vezetés az edzõváltás mellett. Farkas Lászlót Dzunics Braniszlav váltotta. Az elmúlt hónapokról õt kérdeztük.

– Elégedett a történtekkel?

– Több játékost ismertem a csapatból, de sok új kosaras is érkezett – kezdte értékelését a Zalaegerszegrõl visszatérõ tréner. – Az elsõ hetek azzal teltek, hogy kölcsönösen megismerkedjünk és megismerjék a munkamódszeremet. Ezért igaz, hogy elõnyösebb helyzetben van az, aki már nyáron elkezdheti a közös munkát az adott kerettel. Mivel edzõként még kevés tapasztalatom van, így igazi mély víz volt ez számomra. Idõ kellett, míg összecsiszolódunk a munka, a morál és az általam megkövetelt tempó terén is. A közös munka megkezdése elõtt bíztam abban, hogy profikkal kell dolgoznom. Tapasztalataim ezt szinte teljes mértékben igazolták is.

– Csak részben?

– Igen, mert eleinte a külföldiek próbálták lazábbra venni a dolgokat, mondván, hogy ennyi pénzért ne várjunk többet. Más elképzeléseik voltak, mint nekem. Aztán ahogy múlt az idõ, úgy fokozatosan õk is beálltak a sorba. Elsõsorban talán azért, mert a bajnokság második felében már megmutatkozott az elvégzett munka gyümölcse. Tizenhárom meccsünk közül kilencet nyertünk, négyet veszítettünk el. Igaz, tavasszal többször játszhattunk hazai környezetben és olykor a szerencsével sem álltunk hadilábon.

– A nyolc közé jutás is ennek köszönhetõ?

– A bajnokság kiegyenlítettségét hûen tükrözte, hogy 25 fordulót követõen még rengeteg volt a nyitott kérdés. Az utolsó összecsapásokon másodpercek alatt dõlt el egy-egy csapat sorsa. Az utolsó találkozó végsõ pillanataiban sikerült Körmenden nyernünk, de ettõl függetlenül is megérdemeltnek tartom a felsõházi tagságunkat. Sokat elmond, hogy a legjobb négy közé jutó csapatok közül a Körmendet és a Pécset oda-vissza is sikerült verni, míg az Alba-compot és a Paksot hazai pályán vertük. A rájátszásban aztán a sorozatmeccsen már kijött, hogy a székesfehérváriak jobbak voltak.

– Kritikusai fõleg a sok cserét kérik számon.

– Minden edzõnek van egyfajta filozófiája a kosárlabdával kapcsolatban. Ennek tudatában hozza döntéseit. Én olyan együttest szerettem volna kialakítani, amelyben egyenrangú emberek a pályára lépõk, függetlenül attól, hogy a találkozó mely szakaszában és mennyi idõt töltenek a pályán. Egy állandó erõs ritmust próbáltunk fenntartani sok futással, lehetõség szerint gyors játékkal. Ezzel együtt bizonyára volt olyan, hogy túllõttem a célon, de azért, mert valaki egyet-egyet hibázott, soha nem cseréltem. Akik esetleg mégis kevesebbet szerepeltek, a csapat szempontjából azok is sok hasznos dolgot tettek. Szerettem volna olyan gárdát, amelynek valamennyi tagja – a találkozó bármennyire kiélezett szituációjában – bátran megy fel a pályára. Nem akkor cseréltem be valakit, amikor 20 ponttal nyerésre vagy vesztésre állt a csapat.

– Mi volt a legrosszabb és a legjobb pillanat a szezonban?

– A legkritikusabb helyzetben a zalaegerszegi súlyos vereség után éreztem magam, de rossz volt átélni a Szolnok elleni egypontos kupakudarcot vagy a MAFC otthonában elszenvedett szoros vereséget is. A leginkább felemelõ momentumként természetesen a Körmend elleni gyõzelmet említeném, ahol négy másodperc alatt fordult jó irányba a sorsunk. Abban az egész szezon akarata, küzdelme benne volt. Egységes, a körülményekkel is dacoló, tisztességgel harcoló csapatot akartam látni a pályán. Ez az utolsó pillanatig megvalósult, emiatt külön is örülök a kedvezõ befejezésnek.

– A bajnoki szezont Zalaegerszegen kezdte, a család is oda költözött, aztán ön ismét Kaposvárra került. Ez nem jelentett nehézséget?

– Sajnos, ez velejárója a szakmának. Amikor csak lehetett, Kaposvárra utazott a feleségem és a kislányom. Vannak barátaim a városban, a szurkolók el-fogadnak. Úgy érzem, a csapat mellett állnak, bizonyítva, hogy jó úton jártunk. Ez volt az ötödik kaposvári évem és igazán jól éreztem magam.

– Lesz hatodik is?

– Május végén jár le a szerzõdésem, ugyan még nem beszéltünk konkrétumokról, de jelenleg semmi nem szól az ellen, hogy továbbra is a Kaposvári KK vezetõedzõje legyek.


Somogyi Hírlap - 2006-05-23