subaru1
2006.05.23
|
|
0 0
12521
|
Én a bootlegekből csak azt próbálom megszerezni (letölteni, átmásolni stb.), amit tudomásból, hallomásból valóban értékesnek és különlegesnek tartok. Emiatt azonban nyilvánvalóan csereként sem tudnék mást felajánlani, viszont igényeim sem nagyok, mondjuk évente egy-két új dolog. Tehát ha így vesszük ki vagyok szolgáltatva az esetleg elszemtelenedett emberkék miatti bojkottnak. No jó, azért ezt nem kell olyan komolyan venni. :-). Annakidején, mikor megismertem a Cure-t, én is úgy kaptam kazettán valakitől, ellenszolgáltatás nélkül. Pedig ő is Pesten lemezboltokban vetette fel, tehát pénzbe került neki. Aztán jött a CD-s korszak, de még mindig jóval ritkábban és nehezebben lehetett akár a stúdiólemezekhez hozzájutni, mint manapság. Akkor örültem, ha kértek. Aki kért adtam, felvettem neki, aki nem kért, annak is adtam, hadd fertőzzem meg :-)). Persze én is azon a véleményen vagyok, hogy aki ide beesik és kér ezt meg azt meg amazt, nem feltétlenül kell teljesíteni. Egy komoly gyűjtemény nem kiszolgálóintézmény. Másolgatni idő, pénz, energia és nagy tételben elég idegesítő. |
|