Önmagában egy költő kifejezése a szeretet mikbenlétét illetően. Azonban a korinthusi levél többi részével összekapcsolva
1. nem illik közéjük
2. ezzel a himnusszal hiteti el a levél többi fejezetének emberi rendeléseit.
A korinthusi levél nagyjából a gyülekezeti rend szabályait igyekszik kialakítani, a feleségek, az úrvacsora, az önmegtartóztatás, az adományok, és isten ajándékainak szétosztására és kezelésére vonatkozó szabályait.
Mert ezek a rendelések teljes mértékben a saját rendelései, amelyek betartatása egyedül a szeretet ezek fölé rendelésén keresztül oldható meg.
A szeretetre hivatkozva évszádos módszer, hogy az embert önkéntes engedelmeskedére rábírják. Pál célja nem a szeretet magasztalása volt, hanem ennek az engedelmeskedésnek a feltétel nélküli elérése.
Például
A "mindent hisz" máris a hit ellenőrzésének a feleslegességét lopja az ember szívébe, és megnyitja a vakhitek előtt az utat. Ha igazán szeret valaki valakit, nem hagyja, hogy minden félrevezetést elhiggyen.
A "mindent eltűr" beletörődteti az embert a kihasználásába, sorsába, elnyomásába a nélkül, hogy megoldást próbálna keresni rájuk.
A "minden tudomány" és "minden ismeret" megvetése szeretet hiányában, egy eszközt vet meg, amellyel a szeretetlenség éppen elkerülhető lehetne, azaz amellyel pont a tudatlanságból és félreértésekből származó konfliktusok elhárítását tenné lehetővé.
sőt a teljességgel való összevetéssel eleve haszontalanná teszi és elöröltetésre ítéli, lényegében a tudomány felesleges voltát próbálja érzékeltetni.
eza fajta himnunsz a Páli környezetben az ismert kereszténymagatartást eredményezi, az igazságtalanságokba való belenyugvás, a hit által kitalált írásmagyarázatok feltétel nélküli elfogadása, az értelem hiábavalóságának elismerése, stb.