GuMiSZu Creative Commons License 2006.05.19 0 0 1090

Szép idézet.. erre reflektálva :

 

Az Országgyűlés hétfőn 284 igen szavazattal, 11 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta a Büntető törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást. A törvénymódosítás a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.  Az Országgyűlés hétfőn megszavazta a Büntető törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást.

A módosított törvény tiltja a gerinces állatok esetében az állatviadal tartását, szervezését, és ezzel a céllal állatok tenyésztését, forgalmazását. Szintén tiltja az állatok kínzását, az orvhalászatot és -vadászatot. Állatviadalok szervezését három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtanák, az állatkínzást pedig két évig terjedő szabadságvesztéssel.

A jogszabály szerint állatkínzást követ el az, aki gerinces állatot úgy bántalmaz, illetve tart, hogy az az állat egészségének károsodásához vagy annak pusztulásához vezet. Az állatkínzás vétségét követi el az is, aki állattartóként háziasított emlősállatot vagy az ember közelében tartott veszélyes állatot elűz, elhagy vagy kitesz. A törvénymódosítás a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. .

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (1071)