1) Kezdjük a lakásépítési támogatással, aminek semmi köze semmilyen szakmai bírálathoz. Vagyis a cikk elfogult, hiszen _nem releváns érveléssel él _!
Ez függetlenül attól, mennyire etikus / nem etikus egy politikus magatartása, fontos dolog, ugyanis csökkenti a bírálat/támogatás = vélemény érvényességét.
Tehát az írás szerzőjének el kellett volna gondolkodnia ezen. Nem tette. Némi szerény :) visszafogottsággal azt mondanám, hogy ha bírálok, próbáljak meg a témánál maradva, érzelmeimet távol tartani, mert egyébként az egész, még akár jogos bírálatom is, hiteltelen lesz.
2) "Első miniszterségét két kétséges alkotásával a NAT-tal és a Sulinettel tette emlékezetessé. A Nemzeti Alaptanterv azon túl, hogy rengeteg fölösleges írásmunkát adott annak idején a pedagógustársadalomnak, nem hozott semmi értékelhetőt, és ebből adódóan el is tűnt a süllyesztőben"
Nos ez a vélemény hmmm hogy is mondjam eléggé egyéni, tudomással arról, hogy a NAT több kormány több éven áthúzódó munkájának "eredménye". Így még ha igaz is lenne, hogy az akkori, és akár a jelenlegi sulinetet lehetett volna jobban csinálni (én is így gondolom), megint oda érünk, hogy egy tudálékos és alapvető ismeretek hiányában lévő valaki cikkét idézted be!
3) "Miniszterségének, tehát szolgálatának talán a legnagyobb horderejű döntése a kétszintű érettségi rajtaütésszerű bevezetése volt."(...)
írja beidézett szerződ. Mindössze azt felejti el, hogy a kétszintű bevezetése sok - sok évvel ezelőtt eldőlt (ezen mit sem csökkent az a tény, hogy Pokorny látva a problémát- hiretlen másként kezdte gondolni) , ha jól emlékszem mintegy 6 !! év lett volna rá, hogy a ped. és tanulói társadalom felkészüljön rá. Nem történt meg. Vajon ki ezért a felelős?
4) "Amúgy ez a töketlenség magára a miniszterre már nem jellemző minden vonatkozásban. Erről tanúskodik a mögöttünk lévő négy év egyik legkínosabb és legnevetségesebb története. Mucuska román kémnő különleges adottságainak köszönhetően, mint kiderült, két miniszterrel és még más potentátokkal is közelebbi kapcsolatba került. Magyar Bálinttal folytatott és lehallgatott telefonbeszélgetéseiből még az internetre is felkerültek részletek."
Éreztem, nogy az eddigi gyenge érvek után következnie kell valaminek, hát íme!! :))) LOL és ROTFL
Szerintem kár volt ezt az írást ide beidézned, mert közröhely tárgya lehet csak.
Hiszen vannak valós ellenérvek MB minisztersége ellen, én is tudnék néhányat felsorolni, de ezek, amiket beidéztél nem azok.
Csak remélem, hogy nem éresz egyet ezekkel az elfogult sületlenségekkel.