otterlo Creative Commons License 2006.05.18 0 0 3906

Jakab Béla egy másik interpellációjában ismét egy március végi interpellációjára tért vissza. Abban azt kérte, hogy az ÉTV privatizáció ügyében elindított jogorvoslati eljárások kereseteinek, az önkormányzat altal kiadott ellenérvek másolatait kaphassák meg egy héten belül a képviselők tájékozódás céljából.

 

Akkor a polgármester a 15 napon belüli írásos válasz lehetőségét választott. a képviselő most 7 hét elmúltával nehezményezte, hogy sem az írásos választ, sem pedig a másolatokat nem kapták meg. A polgármester nem tartotta be az ígéretét. (a polgármester közben nevetgél) A képviselő közben folytatja: nem tudja miért kell ezzel annyit gatyázni? Többször kérjük, mégsem kapjuk meg. Nem beszélve arról, hogy törvénysértést követ el azzal, hogy ezeket nem adja ki.

 

A polgármester válaszában felhívja a képviselő figyelmét, hogy nincs olyan törvény, ami szerint a polgármesternek be kell tartania az ígéreteit. Megismétli azt a korábbi ajánlását, hogy be kell menni a Hivatalba, és mindent megkaphatnak. Ez szerinte egy politikai cirkusz amit a képviselő művel. Ezután elkezd azokról a dokumentumokról mesélni, amiket nem volt hajlandó a képviselőknek megküldeni.

 

A képviselő viszontválasza szerint egyáltalán nem politikai hangulatkeltésről van szó. Ő csak azt kérte, hogy erről a fontos ügyről minden képviselő kapjon írásos tájékoztatást. A választ nem fogadta el, a polgármesteri frakció szavazataival a képviselő-testület viszont igen.

Előzmény: otterlo (3905)