A 46 éves R69-es oldalkocsissal is végig lehetett menni a 24 óráson, ami erősíti ennek a típusnak az imázsát.
A benzint azért vittem, mert az R69 többet eszik mint az újak. Nem volt szükség rá, mert amikor kellett megáltunk egy kútnál tankolni.
Nem tudom ki volt akinek kellett a benzin, de furcsáltam, mert éppen az előző pont egy MOL kút volt. Azért az 5-6 perc késés miatt bevállalt 3-4 órás csúszást, amit azzal tölt, hogy eltolja a motorját egy kútig.
A 24 órás egy örömmotorozás. Ha egy átmulatott, evéssel és iszogatással töltött éjszakát kibír az ember akkor ezt is.
Ha nem arra hajtasz, hogy első akarsz lenni, akkor lazán erőlködés nélkül megy.
A gáz az éjszakai kajálás utáni 3-4 óra, mert a vér a gyomorba megy, meg akkor esik át a társaság motoron töltött egy-két szunyókáláson.
Javaslat: ha úgy érzed aludnod kell menj a következő indulási pontig és aludj egy-két órát. Semmiféle sporteredmény nem ellensúlyozz egy sérülést bármely kicsiny legyen is az.
Egyébként a mondással ellentétben szerintem is a győzelem a fontos nem a részvétel.
Üdv
Tamás
"A járt utat a járatlanért hagyd el, ha nem megy, akkor erőltesd." (mrt666)