Talán így kellett volna, nem?:
Ez hazugság, mert többek között:
1. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Elói, elói, lámá sabaktáni!" - ami ezt jelenti: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" – ugyan a 22. zsoltár szavainak gondolták, azonban arámul idézte, és még a hallgatok sem értették, Illést várták… és a legtöbb idézet, nyilvánvalóan utólagos megfeleltetés.
Vagy: Márk 3/27, Máté 12/ 29, Lukács 11/21-22 , található kijelentés, nyilván a Tób. 8/3, és 1 Hénok 10/4-re hajadzik. Fordítottjára lásd: Lukács 13/16
2. Jézus az ószövetségi írásokat "fel nem bonthatónak" nevezi (Ján.11,35.).
János 10/35 -
Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt,
márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni,
Kicsit mást jelent nem???
3. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek,
Van, akinek eleve elrendelés, van, aki mást olvas ki belőle. Mivel az idők vége még nem látszik.
4. A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek - a neki adott bölcsesség szerint -,
Itt Péter ironikusan arra figyelmezteti a megtérteket, hogy legyenek béketűrőek Pál butasága irányában.
Mert hiszen ezt írja utána:
Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!
Na ja, ezt mindig elhagyják…
5. Salamon kérte a bölcsességet és megkapta, míg Pál idétlennek nevezi saját magát. ( De mitől természetfeletti?)
6. Hát igen, ezt már sokszor leírták előtte, mégis semmibe vették… a páli keresztények.
7. Naja, csak azt nem tudjuk, mit értett rajta, hiszen a protestáns ószövetséget is csak később kanonizálták.
8. Idézi saját magát, 1.Kor. 9/ 9, Mátét 10/10 de, legfőképpen 5Mózes 25/4-t, mert itt az Írás bizony a Tóra és nem Lukács.
Mond, hogy tudsz ennyi hülyeséget összekotyvasztani? Nincs szeméremérzeted, mikor itt előadod tudatlanságod?
9. Ezek közé a prófétai írások közé, minden bizonnyal beletartozott a arámi targum is: Ef. 4/8.
10. Mivel megemlíti őket a 2/1-ben, ebben semmi rendkívüli és témához tartozó sincs.
11. Itt bizony Péterről és nem Pálról van szó.
Magyarán, az írástudók azt teszik, mint Jézus idejében. Az Írásokból vezetik le igazságaik, azt elcsavarva a maguk hasznára.
"Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."
Szaladhatsz