Vízválasztó lehet
A harmadik mérkőzés következik kedden a Kaposvári KK és az Albacomp között a férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében. A párharc 1-1-re áll, és egyik szakember sem mert jósolni a harmadik találkozó előtt. A hazai pálya előnye, ám ezzel együtt a nagyobb tét kedden a székesfehérváriakat illeti majd.
(2006-05-08)
Változatos mérkőzés volt a szombati, és az Albacomp hiába játszott jól három negyeden át, a harmadik játékrész a kaposváriak javára döntött a győzelemről. A vendégek javára dőlt el viszont a lepattanó-csata, ezen kéne javítani holnap a somogyiaknak.
Dzunics Braniszlav, vezetőedző, Kaposvári KK: - A statisztika egy dolog, de mi ma este jobban játszottunk, mint az Albacomp. A mién volt egy modernebb kosárlabda, sokkal agresszívebb, sokkal keményebb a védekezés. Hogy nem volt elég lepattanónk? Ez egy ilyen meccs volt.
A fehérváriak mestere szinte leforrázva állt a kispad előtt a harmadik negyedben, utána viszont magára talált csapata. A mérkőzésen három nagyobb fordulat is volt, így a harmadik találkozó előtt semmi sem lehet biztos.
Fodor Péter, vezetőedző, Albacomp: - Nagyon nehéz lesz jósolni. Lehet, hogy vannak könnyebb periódusok, például mikor megcsináltuk a tízpontos fórt, akkor úgy gondoltam, hogy afelé tendál. Nagyon gyorsan helyreállt a rend, és ezt nem szabadna megengedni. Itt kell afelé elmenni, hogy csapatjáték legyen, hiszen a hibáinkat egyéni hibákból követjük el.
Mindkét csapatnak lesz tehát javítanivalója a keddi találkozóra. Amelyik együttes nyerni tud Székesfehérváron, az lélektani előnybe kerül, hiszen mindössze egy győzelemre lesz már a továbbjutástól. A mérkőzés ismét 19 órakor kezdődik, a találkozó felvételét szerdán fél hattól láthatják a Kapos TV-ben.
www.kapos.hu