Tehát azt mondod:
"Nincsen semmi bűn a jó és gonosz tudásának a fájáról való evésben, s nem amiatt tiltotta el Ádámékat az abból történő evésből, mert azzal Ádámék bűnt követnének el, hanem amiatt, mert a másik fáról evést tiltó parancsolat áthágásával, s így bűn elkövetésével a jogosultságukat veszítették el az abból történő evésre. "
Ezzel elárultad, hogy fogalmad sincs arról, hogy mi a jó és gonosz tudásának a fája. Kettő. Amit leírtál semmi köze a történethez. Sem bűnt nem említett az Isten, sem jogosultságok elvesztését, sem összefüggésbe nem állította Isten a parancsolat áthágását, és a fáról való evést, tehát amit leírtál merő kitalálás. Gondold át mégegyszer.
A továbbiakban taglalt bűn állapotba kerülés, az örök élet fájáról való evés JOGÁNAK elvesztése, mind belemagyarázás a történetbe. Miért nem lehet egy történetet legalább úgy felfogni, ahogyan le van írva, különösen akkor, ha ki szeretnéd színezni?
Mégegyszer az Isten NEM ÁDÁMÉKNAK tiltotta meg a fáról való evést, hanem CSAK ÁDÁMNAK mondta. Akkor még Éva MEG SEM VOLT! Hogyan szegte meg Éva a parancsot például, ha csak Ádámnak adott Isten tiltó parancsot?
Azzal,. hogy folyamatosan ismétled, hogy DE BŰNT KÖVETTEK EL, DE BŰNT KÖVETTEK EL, attól még sem a bűn állapotába kerülés, sem a jogosultság elvesztése nem lesz igaz, mindegyik kitalálás marad.
A Jelenések könyve olyan szimbólikus képhalmaz, hogy addig senkitől nem fogadok el belőle bermilyen igazolást vagy magyarázatot, ameddig mindent belőle helyesen értelmezni nem tud. A Jelenések könyvével azonban ebben a topicban egyáltalán nem kívánok foglalkozni, mert szimbólumrendszere bármilyen kitalálás igazolására tud nyújtani megfelelő igehelyeket.