Ez a írásod is döbbenetesen felületes! Nincsen időm hosszabb válaszra, csak néhány kérdéssel figyelmeztetlek néhány hiányosságodra, hogy átgondolj egy-két dolgot:
- Mikor és hol neveztem én "Évát eleve romlottnak"?
(Neveztem a kívánságát megromlottnak, de nem "eleve romlottnak". Persze, ha bizonyítod az idézeted állítását, akkor rendben, korrigálom magam. De, ha ezt értetted félre, akkor Neked kell korrigálni magadat.)
- Ádám nem csalatott meg a Sátántól, hanem Éva csalatott meg a Sátántól. Éva maga mondja ezt magáról, s Ádám maga mondja magáról, hogy Ő Éva miatt hágta át az Istennel kötött szövetséget. Így van, Pál is, Mózes is, Hóseás is és én is csak ennyiről beszéltünk.
- Éva amiatt hitt a Sátánnak, mert látta, hogy a Sátán is él egyfajta létformában, s nyilván Ő is evett korábban a jó és a gonosz tudásának a fájáról, amire éppen Évát buzdította. Éva valóban hitt a Sátánnak, de elé volt adva korábban egy másik hit is, Istenbe vetett hit. Az egyiket elhagyta, s lépett a másik felé. Mivel nem tudott még a bűnről, s látta, hogy a Sátán is "él, létezik" még, emiatt azt gondolta, hogy Ő és a Sátán azonos szinten léteznek, "élnek", s emiatt nem tudta, hogy a halál nem a testében fog bekövetkezni, hanem a lelkében, szellemében.
- A Sátán "nem csupa igazat mondott", ez egy szintén óriási tévedés:
"Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról sem egyetek?".
Ezt a vaskos hazugságot még Éva is kijavította. A halál pedig az általam (és Jézus által) leírt módon bekövetkezett a szellemükben, lelkükben - ahogyan a Sátánnál. emiatt ez az állítása is hazugság volt. Ráadásul a testükben is bekövetkezett később, úgyhogy arra is mondatott aznap halálos ítélet ("porrá leszel")!
Egyelőre ennyi hiányosságodra hívom fel a figyelmedet, mert nincsen több időm.
Üdv.:
vm