Testvéreim, elmondom tehát ismét:
Az élet nem hit, hanem cselekedetekből következik
A minősítő jelzők szükségképpen feleslegesek. Minden e mellé tett szó és fogalom felesleges, mert csak a káoszt és megnemértést növeli, tévutakra vezeti az amúgy is becsapott embereket.
Miért? Mert az élet – jócselekedetekből következik!
Miként a halál, szükségképpen a rosszakból.
De mi ne minősítsünk, mert értékítéletünk lehet rossz, míg Istené mindig Igaz…( pusztán láthatjuk a gyümölcsökről )
A hit lufi.
Mert miként a zsidók azt hitték, elégséges Istenüket elfogadni a Törvény betartásával – azaz hitükkel és cselekedeteikkel – úgy tévednek a mai keresztények, mikor azt hiszik elég elfogadni Istent Jézus Krisztuson keresztül, és cselekedeteket mellétenni: ima, tized, stb.
Nincs így. Mert Isten csak és kizárólag a cselekedeteket nézi, az elárulja ki miben hisz.
Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
- egy szó sincs arról amit mondasz, önmagában elegendő hitről!!! Amiről szó van:
És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.
Mi a parancsolata? –
azt betartották a farizeusok is, de
Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.
Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
- Jól vésd az eszedbe, az ördögök köztünk vannak, és megváltozhatnak a cselekedeteik által, miként a foirdítottjára is ismerek példát..:
És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
Megáll