Rájátszásra készülve
A kaposváriak edzőmeccsekkel, a fehérváriak a Magyar Kupa négyesdöntőjével készültek a magyar férfi kosárlabda-bajnokság 3-as számú negyeddöntőjére. A 3. és a 6. helyezett csapatok csatájának esélyese az Albacomp gárdája, ám a somogyiak meglepetésre készülnek a három győzelemig tartó párharcban.
(2006-05-02)
Az Albacomp az utolsó fordulóig harcban volt az alapszakasz-győzelemért, míg a kaposváriak a nyolc közé jutásért küzdöttek az utolsó utáni másodpercig, ennek ellenére a fehérvári szurkolók nem örülnek neki, hogy a somogyiak ellen kell játszani csapatuknak. Az első, fehérvári találkozón nagyon magabiztos Alba-győzelem született az alapszakaszban, a kaposvári meccsen viszont tízes győzelmi szériája szakadt meg a fehérváriaknak. A kaposvári tréner megtekintette az ellenfelet a hétvégén Pakson, a Magyar Kupa elődöntőjében.
Dzunics Braniszlav vezetőedző, Kaposvár:
- Én ott voltam az első meccsen, az elődöntőben, mikor játszottak, és az Albacomp akkor a Paks ellen jól játszott, elég harciasan küzdöttek, szerintem kicsit még mindig ők a favoritok ebben a párharcban, bár nekünk is van esélyünk. Próbálunk készülni a rájátszásra úgy, ahogyan illik. Kicsit többet foglalkoztunk az ellenféllel, játszottunk két edzőmeccset, így telt az idő.
A kaposváriak dolgát nehezíti, hogy Hendlein Roland és Szőke Balázs továbbra is sérült, ráadásul szerda-szombat-kedd, és ha kell, akkor még péntek-vasárnap ritmusban következnek a mérkőzések. A play-off hangulata mindig más, tehát előfordulhatnak meglepetések, az alapszakasz után az igazi meglepetés az lenne, ha a papírforma érvényesülne minden párharcban. Az első találkozó szerdán este 19 órakor kezdődik Székesfehérváron, a meccs felvétele csütörtökön este fél hattól látható a Kapos TV-ben.
www.kapos.hu