Akkor van egy magyar nyelv, amelyet csak rontott formájában ismerünk (latin betűs átírás), és van egy sumér, amelyet pedig csak egy közvetítőnyelv, az akkád révén. Ebből következik a hasonlóság? Nem túl meggyőző.
Felhozod példámak a 'gimilc' szót, amely a mai 'gyümölcs' szavunk régies változata. Szerinted ezt régen is gyümölcsnek ejtették, csak nem tudták leírni. A probléma csak az, hogy a mai 'gy' hang a magyarban meglehetősen új fejlemény, ez régebben inkább valami 'dzsj' szerű hang volt (na, még ma sem tudjuk leírni, lehet, át kellene térnem a rovásírásra?).
Az 500 évvel ezelőtti angolt a mai angol is megérti, egy-két régies kifejezésen túl (ami a magyarban is megvan). Vagy Shakespeare-t nem változatlanul adják ki ma is?
A magyar nyelv az osztrák uralom előtt "hivatalos" nyelve volt az országnak (erről nem igazán rendelkeztek sehol sem a világban, így a "hivatalos nyelv" kifejezés nem igazán megfelelő), nem véletlenül született annyi magyar nyelvű vers, dal, stb. Sőt, még utána is sokan a magyart használták (lásd Pázmány írásait, aki elég magas szinten művelte a magyart).
Amúgy meg én olvastam ilyen típusú írásokat is (például Sir John Bowring (ejtsd: Báoring) egyetlenegy idézetét mindenki megemlíti, aki erről a témáról írni akar), nem is volt túl meggyőző pl. amikor a sumér személyragokból vezette le az író a magyar képzőket. Itt a hangalakiságon kívül nem sok kapcsolat volt a kettő között, ami viszont nem éppen meggyőző.
Mindenesetre részemről lezárom a vitát, annyira nem érdekel a téma, hogy továbbra is evidenciákat bizonygassak egy olyan embernek, aki simán elbeszél mellettem. Olvass tovább, higgy a sumér eredetben, és verd a melled büszkén, milyen ősi nyelv is a magyar. De azért nem ártana, ha az ellenfél érveivel is megismerkednél, és nem dugnád a fejed a homokba (a nyitottság mellett nem árt egy kis alázat is).