Kedves Prklht!

A (188)-ra ezt felelem:

Dehogy tértem én ki a válasz elől: csupán jeleztem, hogy Pál teológiai iskoláját is joggal lehet idézni az ő neve alatt, olyan erős az eszmei rokonság közöttük. És te igenis ki akartad venni a kezemből a deuteropáli leveleket, mikor a szememre vetetted, hogy szó szerint hivatkozom rájuk. De mégis mi más módon tudnék itt hivatkozni bármelyik levélre, ha nem szó szerint? Ellenfelem váltig a szavak különbözőségén lovagol, s ha erről a szószerinti pályáról letérnék, még okkal mondhatná rám, hogy nem felelek neki érdemben. Igazán nem tehettem meg, hogy a te prekoncepciód kedvéért (mely szerint a levelet csak egy Pál-tanítvány írta, tehát hiábavaló dolog szó szerint elemezni) megtagadom ezt a választott módszert.

"A lényeg nem egyes kifejezésekben rejlik, hanem az összképben, amely egyértelmű, Pál tanítása sok helyen szembehelyezkedik Jézuséval, ezért választani szükséges: Pál vagy Jézus." - No persze, éppen most előlegezed meg a bizonyítandó állítást, azaz itt zárod rövidre a topikot. Engedelmeddel én mégis lefolytatnám a vitát, bár (mint mondod) mások már megtették, és az állított ellentétet csak a vak nem látja. Ellenfelem arra vár, hogy feleljenek neki, te pedig közbevágsz, mondván: ne érveljek, hiszen akinek ép esze van, az belátja, hogy Jézus és Pál ellentétben áll. - No hiszen, valamelyikteknek kénytelen vagyok fügét mutatni, s ezúttal te leszel az.

"Nem értem, minek kaparsz elő Te is, másokhoz hasonlóan régi, mások által okozott tüskéket, - talán azért, mert a mai napig bántanak, talán nem véletlen - mikor eddig semmi alapod nincs erre." - Te csak ne oktass ki engem azzal kapcsolatban, mit tett velem Ansz. Főleg ha azonos vagy vele - amit biztosra veszek, bár bebizonyítani nem tudok. Még a végén kiderül, hogy ama bántalmas tüskékért én vagyok a hibás! Nem: Ansz és klónjai nálam pellengéren vannak igénytelen vitamódszereik és fedezetlen handabandázásaik miatt, s nehéz lesz onnét lekecmeregniük.

"Ha szeretnéd elkerülni, hogy számomra külön fogalmat takarjon két másik személy, és Te, akkor tegyél erről, és feledkezz meg keserű emlékeidről." - Nem oda Buda. Ansz eltűnt a süllyesztőben, s te arra nógatsz, hogy egyoldalúan mentsem fel őt goromba rikoltozásainak és siralmas vitakultúrájának felelőssége alól! Abból nem eszel - főleg ha tényleg te vagy Ansz.

De hogy mely "két másik személy"-ről beszélsz, az nem világos. Tán Cserfa és Vámmentes az, akikkel egy kategóriába sorolsz engem, azon az alapon, hogy Ansz mindhármunkat kihozott a sodrunkból? - Az "elkerülni" szónak az ellentéte kellene ehhez, de ha így hagyom a szövegedet, végképp semmi értelme nincsen. Hiszen miért tekintenéd kívánatosnak, hogy én számodra "egyazon fogalmat takarjak" két meg nem nevezett személlyel? (Ráadásul a folytatásban "már majdnem" odasorolsz engem hozzájuk, ami ellen tennem kellene szerinted.) Miféle dodonai beszéd ez? Ansz állandóan azzal vádolt engem, hogy homályos fogalmazásaimmal őt veszem célba, de rábizonyítottam, hogy írásaimat figyelmesen olvasva könnyen elkerülhette volna e hamis benyomásokat. Most meg te tolsz elém egy nyomatékos intést, amelyből éppen a nyomatékosítás lényeges eleme hiányzik (és talán figyelmetlenségből épp az ellentétét mondja annak, amit akartál), de attól én csak ugorjak, fussak, és felejtsem el sérelmeimet. A legszelídebb ítélet, amit mondhatok rólad, hogy sokat kívánsz tőlem, de keveset kínálsz.

Én vállaltam, hogy veled, Prklht-tel folytatom a vitát, esetleges anszságod dacára - de ha te tényleg Ansz vagy, akkor (hogy mást ne mondjak) igen-igen gyerekes taktika a részedről, hogy névtelenséged mögé rejtőzve engem Ansz rehabilitálására noszogatsz. Nem: amíg Ansz nem változik, én sem változom irányában. Te nevezheted ezt keserűségnek: én inkább következetességnek szoktam. Én Anszt kendezem, pellengéren tartom, szavaiban a jószándékot már nem is keresem, stb. Tudom, hányszor rázta le Ansz a port a lábáról másokkal szemben: tán nekem akarod megtiltani, hogy a magam módján, enyhébb formában ugyanezt tegyem? Te, Prklht, szintén gyakoroltál már effajta porlerázást ellenfeleiddel szemben: miért gondolod, hogy én ellenfelem változása nélkül is túlteszem magam az általa okozott sérelmeken? Ő nem hogy hetvenszer hétszer, de egyszer se jött oda hozzám, hogy elnézést kérjen (finoman szólva) etikátlan húzásaiért; mi jogon várod hát, hogy mindent elfelejtsek neki?

"Egyébként a 'fedezetlen állítások tucatjai' kifejezés már majdnem oda sorol, mivel beleolvasva beszélgetésetekbe, úgy láttam, - személyeskedésetektől eltekintve - a vitátok nem dőlt el." - Nem jelentesz számomra akkora vitai és emberi értéket, hogy a kedvedért módosítsam Anszról kialakított véleményemet. Ha te vagy Ansz, képviseld az ügyedet ezen a nickeden, ne más néven, lesből zsarolj engem, mert az Isten lát téged: őelőtte nincsenek álnevek. Mostanáig úgy gondoltam, hagyom Anszt a csudába, és vitázom Prklht-tel, mintha mi sem történt volna. Hátha mégis lehetséges neki megváltoznia. De ha Prklht erősen rátámaszkodik névtelenségére, amiről nekirugaszkodva sportszerűtlen előnyt adhat magának, miközben Ansz szájává válik ellenem, ám lássa: van nekem nyelv a számban kettejük megtépázására is, főleg ha nincsenek is ketten. - Ha meg nem vagy Ansz, hát vidáman elviselem a te ítéletedet, hátha megváltozik némi alaposabb "beleolvasás" után. (Különbözőségeteknek is adok pár százalék esélyt, bár mikor színvallásra szorítottak, nem merted tagadni anszságodat, inkább misztikus-ködös szavakkal kitértél ezelől, amiért Cserfa ostorozott is alaposan.)

"De azt azért megjegyzem, hogy a kézadás még Pálnál sem jelentet egyebet üdvözlésnél. - Tévedsz: a Gal 2,6-9-ban Pál éppen arra utal e szóval, hogy a "tekintélyesek" nem közöltek vele (proszanatithémi: Varga Zs. J. szótára szerint "nem szabtak ki rá") semmit, hanem "ellenkezőleg, mikor látták, hogy énreám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé; [...] elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között [prédikáljunk]." Ez a kézadás nevesítve arra vonatkozott, hogy az "oszlopok" elismerték az ő olyan súlyú misszióját, mint amilyen Péternek is volt, csak más területen.

Részletezd majd, mikor és hol kapott nem emberektől apostolságot" - Elég egy-két utalás: Gal 1,1.15-16, Apcs 9,6.15 és 13,2. Előbb volt az elhívás a munkára, aztán annak emberek általi tudomásulvétele Isten parancsára. Hogy megtérése után azonnal hirdette a Krisztust, azt az Apcsel és a Galata levél is állítja. Ez a munka apostolságot jelent, legalábbis az utólagos reflexiók ekvivalens kifejezései szerint: "elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által, hogy kijelentse az ő Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között" és "Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt.". Hogy a két beszámolót miként hangoljuk össze történetileg, annak ehhez semmi köze.