Szia Takarító!
Nézzük tovább, milyen részük, s a "halálnak" milyen szintű állapotába került aznap Ádám(ék)nak az elkövetett bűnük miatt?
"Mivelhogy hallgattál a Te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról, ... Orcád verítékével egyed kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy Te, s ismét porrá leszel.
... most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé Őt az Úr Isten az Éden kertjéből..." (1. Móz.3,19.22-23.)
Mint írtam korábban, két szintű halál van leírva az Igében:
- elsősorban fizikai, a test szintjén bekövetkező, ami után az ember lelke és szelleme még tovább él az utolsó ítéletig, és
- a lelki szinten bekövetkező másik szintű, az ún. "második halál" (pl. Jel.21,8.), ami az ember lelke felett kimondott ítélet a földi léte alatt elkövetett "cselekedetei" alapján (Jel.20.13-14.).
Isten úgy teremtette az emberpárt, hogy nem akarta azt, hogy a "halál" bármely formájában részesedjen e két teremtménye. A "halál" már létezett tehát Ádámék teremtése előtt, s azt a korábbi (csupán szellemi testtel rendelkező) teremtmények lázadása hozta létre, szintén bűn elkövetésével. Emiatt az embernek 2 szinten lett a bűneset miatt "útja" a "halál" felé, mivel két szinten fog lezajlani a romlás megítélése:
- egyrészt folyamatosan romlik a (neki porból adatott) testi állapota, egyre gyengül az ember, s "jönnek az esztendők, amelyekről azt lehet mondani: nem szeretem ezeket", míg "a por földdé lesz, mint azelőtt volt;"
- "a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt ... mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az." (Préd.12.3.9.16.)
Ez alapján van az embernek 2 "halál" felé útja, amelyek a teremtésekor nem voltak Neki szánva, s csak a bűneset miatt jöttek be az az után élt életébe:
- egyik a testi elmúlásnak, halálnak az útja.
Erre mondott ítéletet Isten azzal, hogy "míglen visszatérsz a földbe ... mert por vagy Te, s ismét porrá leszel". Ez a halál nem következett be az 1. Móz. 2,17-ben említett bűnt cselekvő "ama napon, amely napon", de a magának a halál eme formájának a jövőbeni ítélete kimondatott.
Megjegyzem, hogy a földi testet elvesztő, de lelkük állapota miatt örök életre jutó emberek a lelkük megítélése után újból kapnak testet is, "romolhatatlan testet". Azaz visszaáll Náluk a testükben is az az állapot, amire teremtetett az első emberpár, azaz örök lelki és testi létre - együttesen.
- a másik a lélek elmúlásának, halálának az útja.
Erre mondott azonnali ítéletet azzal az Úr, hogy elszakította az élet fájának gyümölcsétől az embert az Isten, emiatt csak küzdelem, megbánás és megtérés által lehet újból a lelkében, a lelke felett "győzedelmes" újra az ember, s csak ekkor ehet újra az élet fájáról, s ihat az élet vizéből.
Ennek a visszatérésnek a folyamatáról, menetrendjéről beszél Jézus a Jelenések könyvében több helyen:
- a gonoszt el nem szenvedő,
- hitben fáradozó,
- tűrő,
- terhet viselő,
- hamis tanításokat eredményesen megítélő,
- az első szeretethez megtéréssel visszatérő hívő lesz újból "győzedelmes", s annak adatik újból "az élet fájáról evés", az, ami Ádáméktól akkor azonnal (!) elvétetett!
Emiatt az Ige számtalan helyen beszél a fizikai, testi halál mellett egy másik halálnak az útjáról, s arra rálépett, azon Ádámékhoz hasonlóan járó emberekről, ami bizony a lélek elmúlásának az útja. Azaz következetesen megkülönbözteti a lélek megítélésének az útját, annak a halálhoz vezető útját a testtétől, ahogyan az előbb idéztem a Prédikátorok könyvéből e megkülönböztetett elmúlást, vagy pl. máshonnan ugyanez:
"Van olyan út, mely helyesnek tetszik az ember előtt, és vége a halálra menő út." (Péld.14,12.).
Magyarán az első emberpár erre az útra lépett rá azonnal a bűnesettel, a földi testének az elmúlása csak később következett be. Ez nem volt benne Ádámék életében szükségszerűség szintjén a teremtésükkor, de azonnal belekerült a bűnesetkor, ahogyan el is választattak azonnal a lelkük örök életét biztosító isteni jelenléttől, amely táplálja az örök élet fáját is, s így az abból evőt.
Emiatt kerülnek e fához vissza a Jel. 2-ből előbb idézett módon mindazok, akik nem cselekednek bűnt, s teljes hívő életet élnek, s vettetnek el mindazok a bűnös cselekedeteik alapján a "második halálban", akik bűnt cselekszenek. Ezt érzékletes képpel írja le szintén a Jelenések könyve:
"A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosaknak, és paráznáknak és bűbájosaknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál." (Jel.21.8.)
Magyarán azok az emberek, akik ezeket cselekszik, azok már most ennek a "második halálnak" az állapotában vannak - a lelkük szintjén. Ezeknek az embereknek a lelke nincsen Isten jelenlétében, attól el van választva. Ebbe az elválasztott lelki állapotba került azonnal Ádám és Éva, s kérdéses, hogy később eredményes lett-e az Úr nevének újbóli segítségül hívása (1.Móz.4,26.) ahhoz, hogy a testük földi életének végéhez érve mégis jó reménységgel várhassák az utolsó ítéletet (Jel.20,13-14.).
Ehhez az kell, hogy élő lelkiismeretként az embernek a lelkénél fontosabbik része, "az Úrtól való szelleme lámpásként, szövétnekként vizsgálja meg a szív, a benső minden rejtekét" (Péld.20,27.), kikutatva azt, hogy hol van még a testében-lelkében javítanivaló, hol vallhat még esetleg kárt a lelkében a földről testben való elköltözése után, ama utolsó ítéletkor? Ha ez a vizsgálódás alapos és kijavítás is követi, akkor letér az ember a második halál útjáról, s marad csupán az első szintű halál, a porhüvelyének a bekövetkező lerakása, de a fontosabbat, a lélek kárhozatát elkerüli. Ehhez az kell, hogy az Isten lényegéből adatott, az Ő lényegével egylényegű emberi szellem uralja a lelket-testet, s ne fordítva. Azaz az ember szellemének kell vizsgálnia, uralnia az ember szívét, lelkét, bensejét, s nem fordítva.
Így lesz az emberből szellemi szinten vezetett ember, s nem süllyed vissza a lelkének, a lelke kívánságainak a szintjére, amelyet megfertőzhet bizony jogtalan, kísértő kívánságokkal a Sátán (Ján.8,44. és Jakab 1,13-15.), emiatt ha kell, akkor Jézus szerint az Ő szükséges szintű követéséhez a lelkünket meg kell gyűlölni (Luk.14,26.), s a szellemünknek kell engedelmeskedni az Ő felhívása alapján. Azaz a szellemnek kell uralnia a testet, s a lelket, mert a test, s a benne lakozó vér/lélek biza gyakran erőtlen, s nem támogatja, hanem elerőtleníti a maga erőtlensége miatt az Isten akaratát mégoly készségesen követni akaró emberi szellemet is (Márk 14,38.).
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tehát azt értsd meg, hogy van csupán lelki szinten vezérelt, megélt élet, de abban már benne van a halál is, abban az esetben, ha nem az ember szelleme vezéreli az ember személyiségének egészét, a testét, lelkét is, ha nem az vizsgálja az ember szívét (Péld.20,27.). Ha a lélek irányít, akkor az Isten akaratától elfordult lélek elválasztja rövid idő alatt Istentől az ember egészét, s emiatt ezt a lelket a Jézust követni akarónak meg kell gyűlölnie, s az Istentől kapott szellemének újra alá kell rendelnie.
Isten az élet, Ő az élet forrása és fenntartója, a Vele való kapcsolatnak a megszűnése azonnal a halál állapotába helyezi az embert, sőt bármit, bárkit. A halál állapotában van a Sátán is jelenleg is, annak ellenére, hogy még "létezik", azaz a szellemi testében még él, de az élet forrásától és mindörökké biztosítójától már elválasztva. Emiatt már Ő sem ehet az "élet fájáról", Ő előle is lezáratott az, azaz nem élhet bűnösként örökké, a fából "eszegetve". A lelkének az állapota jelenleg halott, de még nem a teljes elmúlás állapotában van. Az majd Nála is csak később következik be (Jel.20,10.).
A Sátán "emberölő", az embernek halált okozó kezdettől fogva Jézus leírása szerint (Ján.8,44.). Azaz a Sátán az embert megölte, s nem a testi elmúlása lényeg ekkor az embernek sem, hanem a lelkének a sorsa, ahogyan az Őt "megölő" Sátánnak is.
Emiatt az ember lelke meghalt a bűnesetkor, de nem a teljes elmúlással, hanem az élettől való elválasztással, megmaradva "létezőként", kvázi "élőként", de a valódi élettől, Istentől elválasztva. Jézus megfogalmazása szerint Ő az Út, az Igazság és az ÉLET, de van rajta kívül is kvázi "élet", de az elsősorban csak "létezés" szintű, elmúlásra ítéltetett élet, s nem az igazi, "örök élet" valósága. Mindazon napon "meghal", a halál állapotába kerül emiatt az ember lelke, amelyeken ugyanúgy cselekszik, ahogyan Ádámék cselekedtek, azaz minden bűn elkövetésekor az élettől elválasztott állapotba kerül, de a földi életének végéig még nem az elmúlt, végérvényesen elveszejtett állapotba. Ebbe csak akkor kerül bele, amikor a földi élete letelik, s kivárja a feltámadást, s elítéltetik az utolsó ítéletkor. De az ítéletet már a földi élet után lehet sejteni, azzal, hogy hová kerül a földi élettől elköltözött lélek - a pokolba, vagy a mennybe?
Emiatt intette Jézus a tanítványait, hogy vigyázzanak a lelkük, szívük állapotára, hogy nehogy a végérvényes elmúlás állapota várásával lépjenek ki a földi testükből.
Ebből a meghalt állapotból megtéréssel, a bűnnel azonosult, meghalt, a halál állapotában lévő lélek meggyűlölésével lehet kilépni Jézus leírása szerint (Luk.14,26. - Jel.2,5.7.).
Mindezt az mutatja, hogy lehet létezni, kvázi "élni" a halál állapotába került, "meghalt" lélekkel, mert a "halál" egy szellemi valóság, amivel lehet az embernek közössége mindaddig, amíg maga ez a szellemi valóság létezik (merthogy nem létezik ez sem örökké, hanem ez is a tűznek tavába vettetik (Jel.20,14.), mert ítélet alá vettetett).
A "halál" tehát nem elsődlegesen a testben bekövetkező, időleges elmúlást jelenti, hanem egy szellemi valósággal való időleges (vagy véglegesen megmaradó) közösséget. Emiatt a "halál" még nem jelent teljes elmúlást, csupán egy új állapotot, ami még nem jelenti azt, hogy az illetőnek megszűnt volna a létezése! Emiatt azokról az emberekről, akik "meghaltak" - a "halállal" közösségbe kerültek valamely módon, valami miatt -, számos esetben beszél tovább is az Ige, "létezőkként", kvázi "élőkként" (pl. Luk.16,19-31.).
Azaz a "halál" megsemmisítésének be nem következtéig a halál állapotába jutott lelkek nem semmisülnek még meg elmúlással, hanem csak Isten ÉLETET jelentő szellemi valóságából átkerülnek egy másik, - jelenleg még szintén létező - szellemi valóság, a "HALÁL" közösségébe, annak állapotából részesülve.
Amikor már sem a "halál", sem a "pokol", sem a "Sátán" nem fog kikerülni a tüzes tóból, akkor már ezek a szellemi valóságok megszűnnek a megmenekült emberekre hatni, rájuk már csak Isten jelenléte fog hatni.
De jelenleg a "halál" még hat a földön, még jelen van az emberek életében, de nem végleges elmúlást okozva, hanem csak a rá is kimondott ítéletet közvetítve a gonoszul cselekvő emberek felé, s a saját akarat ellenére kiengedve ez alól az ítélet alól a megtérő, a gonosz lelküket meggyűlölő, azt kiigazító Jézust követő hívőket.
Jézus szerinted "nem mondja azt sehol, hogy a lélek meghal." Sőt, szerinted a "lelkében kárt vall" nem ugyanaz a lélek meghalásával. Az előbb bőven taglaltam azt, hogy mennyire félreérted a "halál" fogalmát, s annak szintjeit, időbeni síkjait, azaz már azok bőven elegek lennének ezen állításod cáfolatára. de azért még ajánlom azt is, hogy olvasd el rendesen a Máté 10. 28-at is, mert itt Jézus arról beszél, hogy:
- nem kell félni a csupán testet megölőktől azoknak, akiknek a gonosz beszédek, kívánságok, cselekedetek a lelküket nem vitte a lelki halál útjára (Péld. 14,12.) még korábban. Mert azok, akiknek a lelke nincsen megfertőztetve (Márk 7,15-23.), nincsen a lelki halálra, a "második halálra" (Jel.20,13-14.; 21,8.) vezető úton a lelke, azoknak a testük halála esetén nem lesz semmi komoly gondjuk Jézus szerint, mert a lelkük üdvössége megmarad.
- bizony azonban a lelkükben kárt vallottaknak Jézus szerint bizony a lelke nagyonis "elveszejtetik" a gyehennában. Ez a második halál, a tűznek tava, a lélek halála, ezt vetítette előre a Máté 10,28-ban Jézus - is.
Üdvözlettel:
vm
