Na, gáz, hogy már nem emlékszem a méhmagzat jogállására, úgyhogy kikerestem:

Ptk. 9. § A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának idõpontjától kezdve illeti meg.

 

 A jegyzetben ez szerepel:

 "A jogképesség kezdete szempontjából fontos tényezõ a születés. Az élve született ember, akármilyen rövid ideig él, jogképes, s minden születéstõl függõ jogot és kötelezettséget megszerez.

 Az élveszületett ember mellett a jogképesség megilleti a méhmagzatot is, akinek jogképességét a fogamzás idõpontjától, a születéstõl visszafelé számított háromszáz napon belül ismeri el a magyar jog. A méhmagzat jogképessége - az uralkodó felfogás szerint - általános, egyenlõ és feltételes. Mindazon helyzetekben, ahol a méhmagzat szerepel “jogosultként", függõ jogi helyzet áll fenn, melyet az élveszületés vagy annak lehetetlenné válása fordít biztosra."

 

 Ami azt a kérdést illeti, hogy én minek tartom a magzatot, tehát embernek, vagy lehetőségnek, nos, akkor azt mondom, hogy ember. Tehát ha abortuszra kerül sor, akkor eszerint az én véleményem az, hogy emberölés történik. Igaz.

 Mégsem ítélem el az abortuszt. Azokat ugyan jól p*csán rúgnám, akiknek még csak el sem jut az agyáig, hogy az abortusz NEM a fogamzásgátlás egyik módja, de minden más esetben, legyen az bármilyen szociális, vagy egyszerűen "csak" az indok, úgy vélem, ám legyen. *na, ezt a cifra mondatot...*

 

 Egyébként én szeretnék majd gyereket (félreértések elkerülése végett: nőnemű vagyok, és nagy valószínűséggel fogamzóképes :-)), de nem azért, hogy ja, a nemzetnek kell az új élet, hanem a családalapítás és a gének továbbadása végett.

 Erősen remélem, hogy soha nem fogok olyan helyzetbe kerülni, hogy a pozitív teszt láttán nem örülni fogok, hanem szívrohamot kapok, de ha ez megtörténik, akkor igen, alaposan elfilóznék azon, hogy megtartom-e. A nővérem úgy tűnik, végre teherbe esett (hosszú évek óta próbálkoznak, minden volt már, műtét, lombik, sokat szenvedett), úgyhogy a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy egy gyermektelen családban mekkora kincs egy megtermékenyült és megtapadt ivarsejt. :-)))

 Szóval, ha teherbe esnék, akkor hosszasan elgondolkodnék azon, hogy vajon később lesz-e ekkora szerencsém. De ha a körülmények indokolnák, akkor megtenném. Nem csak egészségügyi okokra gondolok, hanem arra, ha a munka, lakás, satöbbi helyzetem olyan, amilyen. Meggondolnám a dolgot alaposan, de előfordulhat, hogy elvetetném.

 Igen, itt a topikban is megy a szöveg, miszerint aki az előbbi körülményekre hivatkozik, az egy karrierista lotyó. Aha. Az élet ennél jóval bonyolultabb, ezt nem kell magyaráznom (különben is, valószínű, hogy én vagyok az óvodás a topikban a magam 23 évével, úgyhogy nem nekem kell az észt osztani :-)).

 

 Ennyit rólam. :-)

 

 Inkább ahhoz a vitához szeretnék hozzászólni, hogy kinek milyen jogai vannak.

 1. A magzatnak joga van az élethez. Nem vitás. És mivel embernek tartom, pláne.

 2. Az anyának önrendelkezési joga van.

 3. Az apának meg joga van ahhoz, hogy apa legyen. (az apák jogait és visszás helyzetüket most nem is fejtegetném, arról külön könyvet lehetne írni)

 

 Tehát 1+2. Az élethez való jog überel mindent. Az önrendelkezési jogot is.

 Elvileg. Mert ugyebár arra sem lehet kötelezni valakit (általában), hogy egy haldokló betegnek adjon a saját csontvelőjéből, mert azzal megmentené az életét. Itt az önrendelkezés nyert.

 Az anya és a magzat esete szvsz azért speciális, mert a születendő gyerek a jövőt jelenti, az új élet, a gyerek mindig többet ért, mint a már élő nemzedékek. Persze egy csecsemő nulla hasznot hoz a társadalomnak, de ha nincs sok új gyerek, akkor a társadalom a jövőben kinyiffan. Azaz: a gyerek jogai erősebbek.

 

 Miután így magam ellen beszéltem, azért felhívnám a figyelmet valamire. A terhesség és a szülés (bár én ugyebár még nem...) nem piskóta. Nem egy fog kihúzása, vagy ilyesmi (jó, nem is kell mondani, tudom, a példám hülye). Kilenc hónapon keresztül történő kihordásról van szó, legalábbis alapesetben.

 Erre természetesen joggal lehet az a válasz, hogy ez már megint egy vérlázítóan önző álláspont, mert kilenc hónapnyi kényelmetlenség igazán semmiség egy új élet születéséhez képest.

 Oké. Igaz.

 

 De van még valami. A terhesség a természet csodája, de egyben kockázatos. A szülésbe bele lehet halni. A terhesség során el lehet úgy vetélni spontán, hogy az anya se éli túl. A természet rendje ez is. És ma is előfordul, a meglehetősen (nagyon) távoli ismeretségi körömben megtörtént már. Komplikációk előfordulhatnak. Kicsi a hibaszázalék, de ugyebár ez nem vigasztalja azokat, akik pont ebbe estek bele.

 Namármost, az én véleményem az, hogy az anyának igenis joga van eldönteni, hogy vállalja-e a kockázatot. Pontosabban: hadd vállalja önként, azért, mert akarja gyereket.

 *És tudom: az abortusznak sokkal, de sokkal durvább szövődményei lehetnek. Tisztában vagyok vele. Maradjunk annyiban, hogy akinek pechje van, az a terhességgel így is, úgy is megjárhatja.*

 Mint ahogy afelől is dönthet, hogy a kilenc hónap összes nehézségét vállalja-e. A gyerek felnevelése egy külön kérdés. Örökbe adja, megtartja, erről még hosszabban lehet vitázni.

 

 Összefoglalva: a gyerek az egyik legnagyobb érték. De szerintem a "gazdatestnek" is igen komoly jogai vannak, amelyek (szintén magánvéleményem szerint) igenis überelhetik leendő emberpalánta jogait.

 

 Á! Éljen a gondos megelőzés, és ennek oktatása. Ha meg baleset történt: ne köpjük le azokat, akik úgy döntenek, hogy nem tartják meg a babát. Nem jókedvükből teszik (ha igen, az szvsz nem normális).