Na szóval. Ide most egy Angertea lemezkritikát terveztem. Nem sikerült. Azt azért leírom, miért:

Nyassza meg! Láttátok már a Mechanikus Narancs című filmet? Én még nem, de tegnap este láttam a színházi változatát a szegedi kisszínházban. Mehehe.

Volt ott minden, seggbeqrás egy szép nagy bottal, két csaj leszopatása (természetesen nem élesben, de a mozdulatok elvégzése így is durva egy színházban). Mindez csúnya szavakkal kísérve, hogy öröm volt hallgatni. Az egész előadás zenéinek két harmadát pedig egy jókis rockzenekar kísérte, elég ütős volt egy színházban a metál felé hajló rockzenét hallani :)

Ami tök poén, hogy a főszereplő faterját egy hosszú fekete hajú, kerek napszemüveges, nehezen járó, rekedten beszélő faszi játszotta: annyi volt a szerepe, hogy lejmolt a fiától egy kis pénzt piára. Majd kiment a színpadról, és a zenekar eljátszotta a Paranoid első pár ütemét. Hihihi. Olyan jót röhögtem ezen az Ozzy utaláson, hogy féltem, mit gondolhatnak most rólam, akik nem vették ezt az egyértelmű Ozzy-utalást. A közjátékok nagyon jól oldották az egyébként a dugós részektől eltekintve depressziós darab depressziós légkörét (nem, nem annak a fosoár együttesnek a hangulatára gondolok). Az elő sort pl. leöntötték egyszer egy vödör csillámló konfettivel, másszor meg felhívtak két csajt segíteni a színpadra egy képzeletbeli üveglapot cipelni, amit természetesen összetörtek a végén.

Aki szereti a színházat, annak nagyon tudom ajánlani, nem az a tipikus "vaze, színházba kell mennem, mekkora szívás" című darab. Ez egy élvezhető, posztmodern hatásokkal rendelkező előadás (az író megjelenik a darabban, és láthatunk egy részt, amit épp akkor ír, amikor az meg is történik a színpadon).