Hm, látom megoszlanak a vélemények tetszésnyilvánítások ügyében :o)

Én, mondjuk, jobb szeretem, ha nem ugrál fel előttem a közönség, mert akkor úgy érzem, hogy fontos pillanatokból maradok ki, ill. én a közbetapsolásokat se nagyon kedvelem, bár tudom, hogy a zenészek számára ez fontos visszajelzés.

(Bár szerintem egy színpadon az is pontosan érzékelhető, hogy azért van csönd, mert unja a közönség a koncertet és csak udvariasságból marad csöndben, vagy pedig azért, mert együtt él a zenével...)

A régi Solaris koncerteken is mindig bosszankodtam, amikor a Los Angeles 2026 legihletettebb pillanataiban nem figyelő csönd volt, hanem közbetapsolás, az mindig kizökkentett a hangulatból.

Merrinhez kapcsolódva: a mostani Los Angeles 2006-ban is 2 olyan hely is volt, ahol várható volt, hogy közbetapsol majd a közönség, mert erőteljes rész hirtelen lecsengése következett: az elsőnél bele is tapsoltak 5-6 másodperc hosszan, a második résznél azonban meglepődtem, hogy nem, de nagyon díjaztam, hogy így történt, ott együtt rezdült mindenki a zenekarral! Én nagyon élveztem, hogy a közönség részéről ott csendes volt az átmenet!

eFZé: Milyen jó, hogy nem vagyunk egyformák :o) Én meg pont emiatt szeretem az ülős koncerteket, mert ott igazán mindenre tudok figyelni!

(Pl. voltam már többször is Apocalyptica koncerten, de a legnagyobb élményem velük kapcsolatban akkor volt, amikor ülős koncertet adtak a Petőfi Csarnokban a '98-as júniusi jazz-napok keretében... Soha olyan jól nem tudtam figyelni a játékukat, mint ott!)

Számomra ezen a mostani koncerten a számok utáni igen erőteljes és hosszas tetszésnyilvánítások nagyon sokat jelentettek!

Sőt, megkockáztatom, hogy rögtön az első szám, A viking visszatér utáni ünneplő tapsban (amilyenre így a koncert elején nem is számítottam és ezért el is érzékenyültem tőle) benne volt a közönségben lévő elfojtott hiányérzet, amely a sok-sok évnyi itthoni Solaris-koncertmentes év miatt halmozódott fel.