prklht Creative Commons License 2006.04.23 0 0 158
A farizeusok nem csak a fejüket használták, hanem a kezüket is. Mivel előírás volt, hogy kétkezi mesterségével tartsa el magát és családját. Tudomásunk van arról is, hogy ebben a korban a legnagyobb talmudi bölcsek is foglalkoztak kézművességgel. Hillél, Jézus későbbi kortársa egy ideig favágó volt, Rabbi Josua ben Hananja kovács, Rabbi Nehunja kútásó, mások meg pék vagy varga. Nem csoda tehát, hogy Jézust az ács fiának nevezik, hiszen a kor szokása szerint az apa mesterségét rendszerint a fiú örökölte; s az sem különleges, hogy Pál sátorponyva készítő volt.

 

Valóban nem láttam mást ott, -és nevetséges volt,- mikor Neked feleltek és még azt sem olvasták el, hogy saját szavuk cáfolja önmagukat. Valóban vakok. De ők nem is akarnak látni, nekik elég hinni. Hol beszél Jézus feltétlen hitről? Csak az Atyánál.

 

Na, igen, a farizeusok legalább elismerték, hogy az ószövetség nem Isten ihletésére készült, hanem Mózes által ( egy része ) így az a helyzet állt elő, mint régen, emberek szavából olvasnak ki feltétlen engedelmességet, miközben ott Isten csak szeretetet kér.

Lényegében egy mozdulattal feleslegessé tette Jézus tanításait.” Ez jó :-)

Előzmény: takarito (153)