Már vártam ezt a fajta tipikus gyerek-imádó hozzászólást is (ezerszer hallottam már): "nem tudhatod, milyen anya lennél".

Sért, hogy a TUDATOS gyereket-nem-akarókat öntudatlannak és magukat nem ismerőket nézik az ösztönlény anyák.

Én ugyan minden szempontból rosszul vagyok a gondolattól is, és pár száz oldalas tanulmányt írhatnék, hogy miért nem, de minden bizonnyal "ez nem biztos".

Hallottam már gyerek-imádó ismerősömtől, hogy "el nem tudnám képzelni az életemet gyerek nélkül". Én meg épp hogy nem tudnám elképzelni! Ill. ha néha elképzelem, igazi rosszullétet produkálok. De persze "én nem tudhatom". Lehet, hogy egy kiváló anyát veszít a személyemmel a társadalom, habár párszor már elég naturalista módon leírtam, miket érzek a kisbabák közelségekor, de tudom: "az enyémmel más lenne a helyzet...". Erre mégis mekkora az esély, és egyáltalán: mi értelme van az ilyen mondatoknak?

Ha valaki bejelenti, hogy utálja a kutyákat, eszembe nem jutna ilyeneket mondani, hogy "vegyél kutyát, és majd megváltozik a véleményed". Nem is szoktam ilyeneken gondolkodni.

A gyereknevelés-kutyatartás párhuzam tényleg jókora baromság, a kettő finoman szólva egy napon sem említhető, nem nagyon értem, miért jöttek elő egyesek ezzel. Ötven kutyával garantáltan kevesebb gondom lenne, mint egyetlen gyerekkel, és ezzel nem is mondtam olyan nagy dolgot. A felelősségről nem is beszélve: az az igazi kihívás, amiből én köszönöm, nem kérek. De aki akarja: tegye! Ezerszer leírtam már ezen a topikon: mindenki azt csinál, amit akar.