Pontosan itt értette félre Pál a törvény jelentését.

 

A törvény ugyanis nem nemz semmilyen bűnös kívánságot, ez teljességgel mesebeszéd.

 

Pont ez a rész az, amikor rosszul értelmezi Pál a törvényt és azt hiszi, hogy a kívánságot tiltotta meg. Itt hagyja ki azt a befejező szakaszt a törvény értelmezésénél, amelyből kiderülne, hogy nem a kívánság tiltását tiltja a törvény általában, hanem a a FELEBARÁTOD MEGKÁROSÍTÁSÁT.

 

Mégegyszer ideírom pontosan, hogyan szól a törvény és kiemelem azt a részt amit valóban tilt:

 

2 Mózes 20,17:

Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

 

Hogyan lehet ezt a törvényt kicsavarni, hogy a felebarátod megkárosításának megtiltása helyett Pál a kívánságot látja tiltva általánosságban véve?

 

És te ezt tényleg el is hiszed?

 

Visszatérve Pál elméletére. A bűn - ami tehát nem a kívánság, hanem az atyámfia megkárosítása - alkalmat vehet ugyan, de nem a törvény tiltása által, hanem az én szívem gonoszsága által, és megkárosítom az atyámfiát. Mert a kívánságomat kielégíthettem volna az atyámfia megkárosítása nélkül is, de én gonosz szívem keménysége folytán, nem érdekel hogy kárt okozok, és a bűnt elkövetem.

 

Ha azonban szeretem az atyámfiát, mi módon károsítanám meg?

 

A törvény azonban a cselekedetek megítélésre adatott, és nem azért, hogy mindenféle kívánságot szűljön (még explicite sem). Tudjuk tehát mi tart a Mózes törvénye bűnnek. De a gonoszság akkor is gonoszság, ha éppen a törvény nem ítéli bűnnek. És a gonoszság élhet, működhet, hathat akkor is, ha éppen nincs törvény. Más szóval, a gonoszságunk nem lesz holt attól, hogy a törvény nem ítéli meg bűnnek, mert nincs.

 

Tudod mi nincs ha nincs törvény? Büntetés nincs. Nem bűn nincs, hanem a bűnnek nincs büntetése.