Kevés dolgot vett isteni kijelentésből Pál azt is arra vonatkozóan, hogy hova menjen bizonyságot tenni.Aham. Épp elég volt, hogy amikor kellett, akkor volt kijelentése, nem?
Sem tanítást nem kapott úgy, hogy leült volna az ágya mellé egy angyal és órákig oktatta volna, sem apostolságra nem jelölték ki ilyen kijelentés által.Még jó, hogy ott voltál, ezért tudod cáfolni saját beszámolóját.
Pál az apostolságra is önmagát jelölte ki...Ezzel szemben sok jellel bizonyította apostolságát.
A jeruzsálemi tanítványok sem voltak nagyon jelesek, Jézus tanításainak a megértésben, hiszen teljes mértékű törvénykezésben voltak a gyülekezetek felett.Egyre jobb! Az első apostolok, Jézus szolgálatának a szemtanúi ilyen siralmas szellemi állapotban voltak! Wow! Ráadásul még ilyen káromló hazug dumát is lenyomtak, hogy "tetszék a Szent Léleknek és nékünk..."!
Az szerinted nem képmutatás, hogy csavargónak csavargót játszok, üzletvezetőnek meg üzletvezetőt, hogy úgy nyerjem meg a tanításom követésére az atyafit?Bizony nem érted, mit ír Pál! Ő arról beszél, hogy mindenkit igyekezett a maga nyelvén (nyelvezetén) és közegében megszólítani, hogy ez se legyen akadály az evangélium útjában. Ő sosem vált az ateistának ateistává, ilyet hiába sugallsz a szájába. Egy necces dolgot írt, hogy törvény nélkülivé lett, mert noha a kőtáblák törvényétől szabad is volt, de szívében ott volt Isten törvénye. Jézus meg bizony vacsorázott a farizeusnál, mikor az meghívta, de vacsorázott a vámszedőnél is, meg a paráznánál is.
És mi az a törvény amit Isten Szelleme írt a szívedbe? A hit törvénye vagy a szeretet törvénye?Miért gondolod, hogy van kettő, amit szembe állíthatsz? Ami a szívemben van, az Isten szent akarata az életemre nézve. Azért kaptam, hogy én ne éljek, hanem halott legyek. Miről beszélsz akkor?