Nem erkölcsileg értettem a dolgot, hanem jogilag, meg praktikusan :) A kutyát ki lehet tenni, nem fogják utánad vinni. A gyerektől véglegesen (de még részben is) megszabadulni sokkal, de sokkal nehezebb.

A "több" ráfordítás sem egészen igaz így. Bőven lehet egy kutyával is ugyanannyit foglalkozni, mint egy gyerekkel, meg igényli is. Viszont, ha valaki éppen belefárad, vagy nincs kedve, akkor lehet egészen elenyészően keveset is. A gyerekkel ennyire keveset nem lehet, pontosabban nagyon nehezen kivitelezhető. (Ráadásul a kutya beletörődik az elhanyagoltságba, a gyerek sokkal nehezebben-lassabban...)

És innentől ugyanaz a helyzet: egyik sem felelős, meg mittudomén milyen viselkedés, de nem a dolog erkölcsi megítélése a lényeg. Hanem hogy mi tehető meg, és mi nem.

Szóval a kutyával könnyebb, kevesebb kötelező felelősségviseléssel jár, főleg, könnyebb benne szüneteket tartani. 

És innentől egyetértünk, van, akinek épp a kettő közt van a tolerálható felelősség-határ...pl. lehet határ az tudat, hogy a kutya nem muszáj, hogy saját döntés kérdése, és nem kötelezően szól "örökre", míg a gyerek, onnantól, hogy megvan, kb igen. De ez is csak egyik oka a gyerek-nemvállalásnak.