Én is mindig attól tartok, hogy belegázolok mások lelkivilágába, amikor az ember (erkölcsi) magasabbrendűségébe vetett hitet cáfolom, dehát ez is egy vélemény.

Most csak egyet emlitek: nem tudok állatról, ami napokig kínozza az áldozatát, és közben azt mondja neki, hogy elhúzom jól a halálodat, hogy sokat szenvedj mielõtt megdöglesz.

Egy állat nem irt ki módszeresen fajtársakat vagy nem fajtársakat, nem leli élvezetét mások kínjának látványában (a kivétel talán a macska - ha jól tudom, az egérrel való játszadozás célja az, hogy szegény áldozat vérében megemelkedjen az adrenalinszint, ami édesebbé teszi a húsát). Az evolúciós harc - amely a szaporodásban csapódik le főképp - kegyetlen, de soha nem önzélúan az.

Az emberi elmére jellemző még egy nagyon érdekes jelenség: hogy szélsőséges szituációban a viselkedés is szélsőséges lesz, azaz még egy szelíd, háromgyerekes maciapu is vérengző, nőerőszakoló, kegyetlenkedő vadállattá aljasulhat háborús helyzetben.

Ezzel szemben tény, hogy az ember óriási tettekre is képes, képes eggyüttérzésre, képes úgymond önzetlenül segíteni másokon, ésatöbbi. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy az ember minden cselekedetét gyakorlatilag két dolog vezérli: a kegyetlenség és a könyörületesség. Mikor éppen melyik. Ezzel abszolút egyet tudok érteni.