gyomnövény Creative Commons License 2006.04.12 0 0 1725

Szerintem itt van némi tévedés!

 

A gyerekek nem szeretésével, az elviselhetetlenség érzésével nem azonosíthatók a pillanatnyi, átmeneti kellemetlen szituációk, konfliktushelyzetek!

Mi felnőttek sem vagyunk non-stop tökéletesek, kellemesek, imádni valók. Mi is böfögünk, csámcsogunk, orrot piszkálunk, fingunk, korog a gyomrunk, kakilunk, pisilünk, hányunk, hangoskodunk, tolakodunk, udvariatlanok vagyunk és sokszor előfordul az is, hogy olyanon töltjük ki rossz hangulatunkat, dühünket, akinek semmi köze az egészhez és nem érdemli meg. Mi is lehetünk nyűgösek, vagy örülhetünk túlhevülten és akkor mi is ugrálunk meg elkurjantjuk magunkat... (Legalábbis én temperamentumos ember vagyok, és nem is szégyellem magam, ha hirtelen nyilvánulok meg!)

Sokszor belőlünk is elege lehet valakinek, és nekünk is tele lehet a tökünk a szüleinkkel, testvérünkkel, párunkkal, barátunkkal, kollégánkkal, főnökünkkel, kiskutyánkkal, stb.!

 

Arról van-e szó ilyen helyzetekben, hogy nem szeretjük őket, öri-hari-fakereszt? Vagy hogy miránk is végérvényesen meg kellene haragudni, lakatlan szigetre kellene bennünket száműzni, mert pl. úgy ásítottunk a villamoson, hogy nem tettük a szánk elé a kezünket?

 

Téged baromi szigorúan nevelhettek a szüleid, talán még levegőt venni sem hagytak, ha így vélekedsz a társas kapcsolatokról és az alkalmazkodásról! Mert ez ezen a szinten már nem pusztán "gyerek-kérdés", ez érvényes minden korosztályra.

 

Az is más lapra tartozik, hogy a szülőknek teljesen természetes pszichikai és biológiai szükségletük, hogy "babamentes" napot tartsanak, "lepasszolják"  a gyereket valakinek! Ez hülye duma egyébként, lehet, hogy csak kis hazánkban szokás lelkiismeret-furdalást ébreszteni ilyenkor az anyában/apában, holott már kutatások is igazolták, hogy a gyereknek is jót tesz, ha nem csak a szüleivel van folyton-folyvást, nincs elszigetelve a környezetétől, hanem egy-egy napot (hetet) eltölt a nagyszüleinél, az apja/anyja testvérénél, esetleg barátnőnél; délelőtt meg bölcsiben, oviban van. A gyerekek általában csak a hirtelen és rideg környezetváltozást viselik nagyon nehezen (pl. orvosi rendelőben hosszas várakozás, esetleg kórház).

 

A gyerek mint olyan érző és gondolkodó emberi lény. Több esze van, mint gondolnánk már egész kicsi korban is! Ezért azt sem értem, hogy miért kellene úgy tekinteni rá, mint egy magatehetetlen, szabályozhatatlan testi működésű droidra?

 

Még a háziállatainkat is tartjuk annyira, hogy értenek a szavunkból, szobatisztaságra tudjuk őket szoktatni, fegyelmezni is lehet őket. A gyerek "kezelhetőségi" hatásfoka - hogy így fejezzem ki magamat - csak magasabb szintű lehet, mint egy kutyáé/macskáé. A gyerek bőg, a kutya csahol, a macska nyávog és szaggatja a bútorokat meg az ajtófélfát, de mégsem dobjuk ki egyik családtagunkat sem (ha két lába van, ha négy), mert néha dilizik - vagy igen?!

Ha egy háziállat ált. nem válóok, akkor a gyerek miért lehetne az? Nem értem!

 

Előzmény: solemnity (1710)