Az SZDSZ és az MDF lista a megyében nem érte el az 5 százalékot.
RDI 5,78; Demeter István 4,29. Pálmai ,,bízom magamban" László 5,74; Petronyák László 4,80.
Mindkét körzetben újrázunk.
Nekünk - de szerintem nemcsak nekünk - ,,meglepetés, nőknek szól" Julika eredménye 502 szavazattal többet szerzett, mint Szalay Feri.
A 4 vk-ban pedig majdnem nincs második forduló, Iváncsik Imre annyival magasabban zárt.
A tegnapi nyiltakozatokat hallgatva: Dávid Ibolya nem valószínű, hogy visszalépteti embereit a két nagy párt javára a 2010-es stratégiai cél érdekében (Angela MErkel szerep?).
Ez így helyes, csak persze nem tudni, hogy az MDF szavazók (ahol pl. már nem voksolhatnak tulipános jelöltre) értik-e, helyeslik-e ezt a középtávű politikai célt.
Viktor ahogy hallottam belehúz megint. A szegfű pedig virít és nyilván ők is hajráznak.
Rdi! JUlika szólt már? Lehet, hogy Pálmainak már cserrent a mobilja a munkahely felé menet:)
Lényeg: két hét és a húsvét megint diskurzussal teli lépszen:)