Na, csak nem törlik ki, végtére is semmi köze ennek már a mostani választáshoz.
"Mit gondolsz határmódosítással akarják ezt megoldani?"
Nyilván nem egértelmű határmódosítással, mert az lehetetlen, de az erdélyi autonómia kérdésköre már nem áll messze ettől, és tuti, hogy senki nem nézné jó szemmel (már persze az ezzel jól járó közvetlen érintetteken kívül).
"Ha meg nem gondolod komolyan, akkor max a rosszindulat vezet... rosszabb"
Fura érzés ez, eddig még senki nem feltételezte rólam, hogy rosszindulatú lennék... Csak próbálok a saját fejemmel gondolkodni, és arra jutottam, hogy az a helyzet, amit az erdélyi autonómia előidézne, nem nagyon különbözik attől, mint ha nyíltan revizionista politikát folytatnánk. Hidd el, az ilyen irányú dolgokban is elég mélyen benne voltam, nem egyszer hallgattam meg mindenféle MNSZ, MIÉP és hasonló szónoklatokat, és egy darabig még hittem is bennük. Tulajdonképp magam sem tudom, hogy miért változott ez meg, de az tény, hogy ebben az irányban nem sok jövőt és lehetőséget látok.
"Az első részt (pap) inkább elengedem a fülem mellett."
Miért? Nem értem... Nem hinném, hogy neki feltétlen muszáj hinni abban, amit a magyar politkusok mondanak. Sőt, még választania sem kell közülük. Ő ismeri a saját dolgait, körülményeit, ő is (mint ahogy remélem mindenki) a saját gondolatai alapján dönti, döntheti el, hogy kire szavazna.