Miért nem tudod elfogadni, hogy valakit más vágyak vezérelnek, mint téged? Csak az a jó, ahogy te élsz?

 

Nem állítottam ilyet. És ha régóta követed a topikot, akkor emlékezhetsz, hogy kb. 3-4 évvel korábban még én sem voltam képes magamról elképzelni, hogy valaha is vágyni fogok gyerekre. Tehát én átéltem egy hasonló korszakot, hasonló lelki beállítottsággal, mint ti!

 

Ezért a hsz-omban nem volt semmi elítélő, erkölcsileg megbélyegző - bár ahogy olvastam, sokan így értelmezték! :(

 

Nálam a demarkációs vonal ott húzódik, hogy van egy fiatal nő/férfi, aki szimplán nem vágyik arra, hogy gyermeke legyen. Ez - októl függetlenül - még rendben is lenne.

 

Ami nekem piszkálja a csőrömet, az az a hozzáállás, amit a korábbi, rendkívül szemléletes példákat felvonultatók irományaiból sugárzott! Pl. az, amikor valaki leírta, hogy mennyire felháborítják a szabadtéri rendezvényen, tömegközlekedési eszközön vagy üzletben hangoskodó, futkározó, fegyelmezetlen gyerekek. Vagy hogy kifejezett undort érez, ha barátnője/rokona kisgyermekével "kell" pár percig foglalkoznia.

Ez már nem szimplán "én nem szeretnék gyermeket nevelni", hanem gyermekfóbia (és erre értettem, hogy "nem normális", "klinikai eset/deviancia" - hasonlóan a szociális fóbiához) úgy általában! Ha csak rágondolnak a gyerekekre, már ökölbe szorul a kezük.

 

Amikor én az említett korszakomat éltem (most nem mondom azt, hogy törvényszerű/szükségszerű, hogy másoknál is átmeneti legyen ez az időszak, de tény, hogy kisebbségben vannak azok az emberek, akiknél nem az), akkor csak a magam vonatkozásában nem tudtam elképzelni az anyaszerepet, de úgy általában a gyerekekkel nem volt bajom és nem is hangoztattam "gyermekellenes" véleményeket. Nem azért, mert bárki is rám kényszerítette volna az alakoskodást, a gazsulálást, hanem mert amúgy a gyerekekkel mint olyanokkal tényleg nem volt semmi bajom. Nem szerettem őket az tény (így engem sem hatottak meg pl. a totyogó kétévesek, a babafotók, stb.), de nem is éreztem velük szemben heves ellenérzést sem. A gyermekes nőknek akkor is átadtam a helyet a BKV-n, és nem zavart jobban egy bömbölő kiskölyök, mint egy ápolatlan öregember.

 

Talán csak tini koromban (úgy 17 éves korom tájékán) gondolkodtam csak úgy, hogy a gyermek kifejezetten egy párkapcsolat megrontója lehet, a személyi szabadságot korlátozza, a karriert keresztülhúzza, csak nyűg és kolonc a nyakban, stb. Mert akkor valami teljesen más elképzelésem volt a női szerepről, ma már csak röhögök rajta...

 

Ám még ebben a korszakomban is csak az iskoláskor alatti gyerekekkel nem tudtam mit kezdeni, babanézőbe sem szívesen mentem; viszont az iskolásokkal meg nagyon jól kijöttem és tudtam olyan elfoglaltságot keresni, amiben a gyerek is és én is jól szórakoztunk (pl. társasjáték).

 

Szóval még egyszer mondom, nem azzal van bajom, ha valaki lelkileg nem vágyik gyerekre. A lehetséges okaival sincs, bár aki nagyon rossz családban él(t), azzal őszintén együttérzek.

 

A bajom a gyermekekkel un bloc érzett erős és heves negatív érzelmekkel, illetőleg ezek kifejezésre juttatásával van. Szerintem a mai, már-már túlontúl liberális világban egyáltalán nem nehezedik olyan nagy társadalmi nyomás a fiatalokra (legyfeljebb faluhelyen, kisvárosban), a gazdasági élet és a média pedig kifejezetten a gyermekeket nem vállalóknak kedvez, szóval nem értem azt sem, hogy szégyenérzettel vegyesek ezek a "vallomások"! Szerintem nyitott kapukat döngettek, és nyugodtan megmondhatjátok bárkinek, hogy ti másképp képzelitek a jövőtöket, abba a gyerek nem fér bele. Ha emellé nincs kifejezett gyermekellenes körítés (pl. "a gyerekek büdösek, hangosak, kezelhetetlenek, folyton csak láb alatt vannak, zavarnak, csak kérnek és semmit nem adnak, stb."), akkor számíthattok arra, hogy toleránsak lesznek veletek szemben.

 

Mert ne feledjétek, hogy a családcentrikus embereket meg az bántja, ha ti folyton fikázzátok, hogy pl. milyen ósdi, maradi életmódot folytatnak ők, túl sok kötöttséget vállalnak, amit majd később megbánnak, stb.!!! Mert a ti (szólás)szabadságotok is csak addig terjed, míg másokét nem sértitek vele...

 

Írod: a gyermek utáni vágy hiánya nem árt senkinek.

 

Önmagában valóban nem. Azonban ha mögötte lelki problémák, súlyosabb esetben társadalmi beilleszkedési zavarok húzódnak (mint motívumok), akkor attól a gyermeket nem akaró alany maga is szenved valamilyen formában - ezért ír ide litániákat pölö...  Ami nem baj, sőt, csak ha titeket zavar ez a beállítottság, illetőleg bűntudat, félelem, akármi társul hozzá, akkor azt orvosolni kellene, nem?!

Az "orvoslás" alatt természetesen nem azt értem, hogy külső segítséggel azt érjétek el, hogy x. naptól kezdve majd akarjatok gyereket - szó sincs róla. Hanem azt, hogy ha negatív érzéseitek szenvedést okoznak nektek, azoktól megszabadulhassatok. Ne legyen nálatok sehol sem kérdés, hogy hogyan élitek az életeteket! :)