Alapjában véve csak azt mondhatjuk el másoknak, amit már tudnak. Csak azt lehetséges közölni egy másik emberrel, amit az látensen már magában hordozott. Egyébként vagy kerek-perec visszautasítja a gondolatunkat, vagy addig forgatja “a maga szája íze szerint”, amíg az nem hasonul teljesen hozzá, akkor pedig már nem a miénk. Nem sok értelme lenne tojássárgáját tukmálni egy szamárra azzal a magyarázattal, hogy mily tápláló, ízletes és hasznos eledel is ez. Egyszerűen nem hinne nekünk. De tegyük fel, hogy sikerülne leküzdenünk az undorát; mi lenne az eredmény? Ugyanazt csinálná a tojássárgájából, amit eddig a bogáncsból meg a káposztából: szamarat.

 

*

 

Szinte minden ember hasznára lehetne a többinek: mondjuk, konstatál egy új tényt, melyet csak ő ismer, helyrehoz valami badarságot, melyet csak ő lát át, megold egy talányt, melyet csak ő ért. Ehelyett azonban hallgatásba, álszemérembe és ostoba diszkrécióba burkoljuk ezeket a dolgokat. Privát ügynek tartjuk őket, melyekke nem kell másokat háborgatni. Pedig egyetlen igazság sem magánügy, senkinek sincs joga azzá tenni. Egyetlen emberi vonatkozás sem érdemli meg, hogy megfulladjon a hallgatásban, és ha elsüllyed az emberi lélek sötét és rejtett szakadékában - éppenséggel akkor érdemli meg leginkább, hogy napvilágra kerüljön, és mindenki megfigyelhesse, tanulmányozhassa, megérthesse, megvilágíthassa. Diszkrétnek lenni nem más, mint akadályozni az igazság kibontakozását, álnokul eltüntetni a nagy, egyetemes valóság darabjait, melyeket minden élőnek joga van megismerni. A nyárspolgárnak mindig rossz a lelkiismerete. De egyedül csak ez a rossz benne. Abban a pillanatban, amikor valaki nyíltan megszólal a legrosszabbról, őszintén megszólal, a dolog máris szinte megigazul, csúf eltévelyedésből értékes életigazsággá válik, amelyből okulhatnak az emberek.

 

*

 

A megjegyzés, hogy “ez nekem nem mond semmi újat, ezt már olvastam”, leggyakrabban a pallérozatlan és tehetségtelen emberek szájából hangzik el. Egy valamirevaló koponya ezzel szemben tudja, hogy nem “olvasta már valahol”, és hogy mindez új. Az európainak úgy tűnik, hogy minden néger egyforma, mert semmit sem konyít a néger arcokhoz. A nyárspolgárnak úgy tűnik, hogy minden ember egyforma szellemi alkattal rendelkezik, mert semmit sem konyít a szellemi alkatokhoz.

 

/Egon Friedell/