Az én elemzésem. ------------------------- A megfigyelés szintjén komolyabb torzításoktól mentes képet fest a legtöbb értékelés. Ebben benne foglaltatik, hogy Orbán Viktor visszafogott, higgadt volt (itt persze "csatornazaj"-ként egy-két nem épp pontos, inkább túlértékelő jelző is megjelent, mint az "enervált"), más oldalról pedig szembeötlő volt Gyurcsány Ferenc vehemenciája. Ezt a felállást a felületes elemző bármelyikük javára eldöntheti. Orbán Viktort gyengének lehet beállítani, aki nem reagált kellően (?) ellenfele felvetéseire (?). A higgadtsággal egyet tudok érteni, ennél tovább nemigen mennék. Ilyenkor az elemzők hajlamosak elfelejteni, hogy a szabályok ennél többet nem nagyon engedtek meg. Tóta W. úgy fogalmaz, hogy Gyucsány épp ott játszott sarokbaszorítósdit, ahol nincs is sarok, mert ez egy gömb. Komolyabb szembesítésre (azaz vitára) nem is adtak alkalmat, a képernyőn lévő számláló is kirakatvitává degradálta az eseményt. Nem beszélve a megmosolyogtató négy perces-akarom mondani-másodperces jelenetről. Érdekes módon mintha Orbán Viktor jó helyzetfelismerésére vallana, hogy ő jórészt a képernyőbe, a nézőkhöz beszélt, nyilvánvalóvá téve, hogy itt inkább körökre osztott programösszegzés zajlik, mint valódi szembesítés. Más oldalról pedig míg Gyurcsány Ferenc vehemenciáját ecsetelik hol pozitív, hol kevésbé pozitív felhanggal (olykor ezzel kiáltva ki győztesként), arról nem szólnak, hogy Gyurcsány erőltetetten konfrontatív stratégiájáról ordít, hogy az az eme merev lebonyolítással való durva visszaélésen alapul, ugyanis nem lehet reagálni a rágalmakra. Sem az egypercesekre, mert nincs viszontválasz, s igazából a hárompercesekre sem, mert egy perc meg semmire sem elég. Kommunikációs szakemberek korrekten rámutattak már, hogy itt bizony Gyurcsány vékony jégen táncol, hiszen szociálpszichológusok kimutatták már, hogy az emberek a kirívó inkorrektséget, arroganciát és az alakoskodást megérzik és elutasítják. Más kérdés, hogy ez a tézis miképpen él egy olyan társadalomban, ahol a politikai arroganciának több évtizedes(százados?) kultusza van. (Ne legyünk naivak, sok nyugati ország sem mentes ettől, ki tudja, van-e egyáltalán, amelyik az.) Gyurcsány Ferenc nagyon átlendült a ló túloldalára, ez, mint erre is rámutattak, könnyen a kárára válhat. Nagyon könnyen. Kétszer át is hágta az neki egyébként kedvező szigorú szabályokat: egyszer belecüccögött Orbán Viktor beszédébe, egyszer pedig előkorteskedett egy demonstrációs tárgyat, ami tényleg kicsi volt, dehát a szabály ugyebár nem a méretekről szólt. Innen nézve Orbán Viktor stratégiai győzelmet aratott, mert jobban mérte fel lehetőségeit és korlátait, míg ellenfele a személyeskedő sarokbaszorítósdival igencsak ki-kilépett az adott keretek közül. És ezen semmit nem változtat az, hogy Orbán Viktor számított-e erre a letámadásra. Másrészről viszont a nézőt (vagy inkább a szelektív érzékelésű elemzőt) az a benyomás is érhette -- s itt látható igazán a vita visszássága --, hogy Gyurcsány Ferenc spontánabb volt, míg Orbán Viktor vitakerülő módon csak a kamerába ismételte sokszor hallott beszédeit. Gyurcsány egy ízben konkrétan ki is ragadta Orbán másodszor elhangzó "Európa balekjai" kifejezését. Itt sajnálatos módon megint elfelejtődik (vö. Tóta), hogy a vita formája maga volt vitakerülő, másra, mint programismertetésre egyszerűen nem volt alkalom. Egy kampányban bizony ismételni kell a mondanivalót, nem lehet mindig vadiúj megfogalmazásokkal előállni. A bátor és félelmetes Gyurcsány-kép viszont nemcsak hogy önmagában is visszataszító (amelynek egyik aspektusát, a vízfejű omnipotenciát több-kevesebb sikerrel tudta Orbán kritikával ("Ne akarjon okosabb lenni mindenkinél") szembeállítani a nemzeti konzultációval), hanem nem is valós, csak látszat. A politikai arrogancia kultuszával nem átitatott néprétegeknek egészen biztosan jól látható a Gyurcsány Ferenc-jelenség mímeltsége. A köré felépített sportos, fess imidzs fényévekre van egy Hugh Grantétől. Gyurcsány Ferenc magas ember, de vállai szűkek, tyúkmellű, hosszú végtagjait és nagy mancsát pedig kamaszosan nem tudja hová tenni. Járása nőies, csípőjét előre tartja, himbálódzik. Fej-gesztikulációja szintén nőies. Feje nagy és kocka, ráadásul előre dülleszti, s billegeti, mintha azt sem tudná hová tenni. A hatásszünetekbeni bólintgatásai, lassú szemhunyásai reménytelenül teátrálisak. Szemüveges arca közepéből nagy orr bújik ki, amit a felemelve rázogatott mutatóujj egészít ki kioktató jelenséggé. Mindez pedig egy amolyan ízig-vérig kisokos kiszes figurát realizál. Orgánuma nem rossz, bár hanghordozása szintén mímelten tudálékos. Gyakran belehadar mondókájába, és sok szót nem ejt tisztán ki, gyakran egy-egy szó egy-egy magánhangzóján átpörög; az egész mégis egy szájcsücsörítő kenőcs. Megszólalása nem éppen művelt, a sok sematikus "csinál", teátrális "igen"-jei meg egyebek közt itt-ott -- talán bizalmaskodónak szánt, de -- kifejezetten útszéli ("Há' mé' nem tette már meg?", "nézze má' meg a másikat is" stb.), vagy épp infantilisen lekezelő ("Lárifári!") hangot is megüt. Jól látható Gyurcsány stratégiájában az előre menekülésnek a baloldal (igen tág) szakmailag inkompetens körében immár megszokott mozzanata, vagy még annál is több: annak a hiszeme, hogy ez működik, és a látszat felülírja a valóságot. Bayer Zsolt megfogalmazásában: "Gyurcsány Ferenc elhitte magát." Orbán Viktor később úgy nyilatkozott: "szerepet játszani a magyar politikában életveszélyes, és még senkinek sem sikerült." Gyurcsány bevetette a retorikai közhelyfogások trendi aduászát, a szám-számonkérősdit, ami most felettébb divatossá vált (emlékezzünk a néhány héttel ezelőtti RTL-klubbeli görcsös Orbán-interjúra: "Számokat, elnök úr, számokat..."), próbálva elfedni, hogy igazából Orbán Viktor több érdemi konkrétummal szolgált, s Gyurcsány kádárian összefűzött rizsái a piacgazdaság egyensúlyáról, az emberekről, meg a jobb Magyarország csinálásáról, számok ide vagy oda, végtelenül üresek... Hogy Gyurcsánynak magával való elhitetése mennyire kóros és ingatag, arról jól árulkodik, hogy mondókái, kis szívdobogtató szereplései végén mindig hirtelen leszegte fejét, nyílegyenest a papírjaiba, vagy még lejjebb. Valamint a vita után azonnal elhagyta a helyszínt, szinte menekülésszerűen, csupán azt a sokat mondó megjegyzést hagyva maga mögött, hogy "Most már túl vagyunk ezen." Látszólag a korrektség azt kívánná meg, hogy most Orbán alkatára is kitérjek, amit szintén lehetne jellemezni, ezt azonban az emberi méltóság megőrzése okán nem teszem. Gyurcsányét is csak azért írtam le, mert az mímelt. Ha valaki erre azt mondaná, hogy nehogy már én mondjam meg, hogy hogyan járjon egy ember, akkor arra azt tudom felelni, hogy nem tudom, konkrétan hol, mely ponton lett Gyurcsány Ferenc mímelt ember, csak azt tudom, hogy Gyurcsány Ferenc egy mímelt ember. Orbán Viktor nem szellent ripacs táncprodukciókat a társadalom levegőjébe. A belső mímeltsége a külsőre is kiül, a kettő vizsgálata egymást támasztja alá. Annyit talán megemlíthetek, hogy Orbán Viktor külső tulajdonságai sem tökéletesek, és a(z arroganciával átitatott) politikai marketing piacán nem egyértelmű a -- már elnézést -- "kelendősége". Arról is szólni kell -- mert ez tudatosnak tűnik --, hogy Orbán Viktor szeret gyakran kaján mosollyal élni, ami a politikai játékos benyomását kelti. Ezen kívül Orbán Viktor elkövetett néhány konkrét hibát is. Gyurcsány ama bizonyos panelproli-megjegyzését egészen félreértelmezte. Nem vette figyelembe, hogy Gyurcsány idézett, ráadásul a bántó jelzőt épp leválasztotta a panellakókról. Ehelyett úgy tett, mintha Gyurcsány őt és a panellakókat frissen bélyegezte volna meg. Talán azt akarta kifejezni, hogy a szó körüli ügyet (és így magát a szót is) méltatlannak tartja feleslegesen idevonszolni amolyan szennyesként. Meglehet, de ennyire egy semleges néző nem lehet jóindulatú. Továbbá a Budapest-minisztérium említésének hatása mint új elem kétséges: hevenyészve feldobott ötlet, amelynek megalapozottságát a semleges néző minden bizonnyal hiányolja.