Fűben

 

Fekszem hanyatt;

fejem alatt

megszólal a

vén föld szava:

No, ugye, kár volt?

Nézem a felhőt

és lent az erdőt,

a néma tábort;

aztán lehúnyom

a szemem,

süllyedni kezd

a föld velem

s nyíló husa

halálpuha

kéjében oly

ismerősen elomlok,

ahogy az én

alvó husomban

alusznak a csontok.