A munkám során botlottam a következőbe, a Kovátsműhely egyik tavalyi előadásáról írt cikkben olvastam a következőket Szirtes Edináról:

"Szirtes Edina nem egy sztártípus. Kecskemétről jött, annyira izgult, hogy össze-vissza beszélt. Tipikus kisgyerekként indult: 6 éves korában kezdett zenélni, végigülte az iskolát, és most itt ül. Tanárait nagyon szereti, ez érződött beszédéből. Nem hisz a műfaji kötöttségekben, csak a zenei hangokban, a hangok áradásában. Művészetében azt kívánja visszaadni, amit tanáraitól kapott. Legközelebb szívéhez a komolyzenei hangulat és gondolatiság áll. Saját vonósnégyesével játszanak mindenfélét, közte Bach-ot és kortárs komolyzenét. Kiskorában karmester akart lenni, de erről letett. Másik zenekara a Hajnal, és ezen kívül számtalan más zenekarban játszik. Rajong az összes népzenéért, még a jódliért is. Most készült el saját össznépzenei lemezük. Komolyzenei zenészekkel örömzenét játszik, határok nélkül kamarazene jelleggel. "Igazából a legnagyobb csoda az nem csak az, hogy zenélek, hanem az, hogy ott ülök ezekkel az emberekkel, és én nem tudom, hogy hogy vannak vele, de énnekem valami óriási szerencsém van, mert akármelyik zenekarban játszom, mindenhol tündérek vannak körülöttem." - mondta. Régen láttam valakit ennyire behódolni a zenének. Ő maga egy kis angyal. A mese jutott eszembe a jó kislányról, akinek jutalmul minden egyes szavára drágakövek, virágok hullottak a szájából. Valami ilyesmi Edina is, csak a jutalmat egyből átadja nekünk, hallgatóknak."

Nagyon meghatóak és igazak ezek a szavak: Attiláék koncertjein mi is mindig megtapasztaljuk ezt Edina játékában!

És az is csodaszép, amit Edina mond zenésztársairól!