A fogyasztói társadalom hanyatlásának jelei
Csak a pénz számít, ez mér mindent, a széles körökben terjesztett, sugalmazott felfogás szerint minden pénzre váltható. A fogyasztói társadalom közgondolkodását egyre inkább meghatározó áramlat szerint csak az minősülhet értéknek, ami pénzzé tehető, vásárra vihető, eladható és megvásárolható. Ami nem mérhető piaci módszerekkel, igazából nem is számít.
Nem csoda, hogy a fogyasztói társadalom polgára boldogtalan. Sohasem lehet igazán nyugodt, kiegyensúlyozott, elégedett és békés. Nem érzi, hogy másnak annyira szüksége lenne rá, inkább csak a munkája, vagyona számít. A boldogtalanság oka végül is az, hogy az embernek nem csak anyagi javakra volna szüksége. Gondolkodó, erkölcsi lény, akit az anyagiakon kívül még nagyon sok más is köthetne a világhoz. Alapvető élettani szükségleteit ki kell elégítenie és ezért dolgoznia kell, hogy legyenek javai, pénze. De a jólétéhez, életének teljességéhez sok más is nélkülözhetetlen.
A fogyasztói társadatom a sokféle szükséglet közül csak egyet tart fontosnak és elégíthet ki igazán, az élettani szükségleteket. Azt viszont igencsak kifinomult módon… A többi szükségletet, melynek alapjai végül is az emberekhez és a szellemi területekhez fűződő kapcsolatok, a fogyasztói társadalom csak mint vásári tényezőket kezeli, azzá alacsonyíja. A fogyasztói társadalom által elérhető boldogságot az ismert hirdetésszöveggel lehet leginkább kifejezni, miszerint a csúcs a Pepsi-érzés.
A fogyasztói társadalom közelgő összeomlását nem csupán a nyersanyagok vészes fogyása, a szennyeződés mértéke, hanem a szellemi javakhoz való viszonya is mutatja. Bármely társadalomban, amely hosszabb időn keresztül fent tudta magát tartani, a szellemi értékek felé fordulás és az anyagiakban való mértékletesség a megmaradás alapvetően fontos tényezői voltak. A szellemi értékek semmibevétele, hogy csak a készpénzre váltható javak számítanak, bomlási jelenségként értékelhető.
Egy társadalom csak addig virágzik, ameddig a szellemi értékek az elsődlegesek. Az egyénnek el kell tölteni valamivel az időt, le kell kötnie magát, fontosnak, értelmesnek kell, hogy érezze a létezését, tevékenységét. Ha az időt és erőforrásokat egyaránt komolyan lekötő szellemi értékek megrendülnek, akkor az emberek figyelme az anyagiak felé irányul. Korunkban az anyagiak felé való fordulás fő területe a megfeszített munka. Az emberek nem azért dolgoznak annyit, mert a pénzre feltétlen szükségük van, hanem nagyon sokan igazából azért, mert másra már nem is nagyon alkalmasak, csak az egyhangú munkára.
Ha egyre több ember egyre többet dolgozik, a gazdaság megerősödik, egyre meghatározóbbá válik. A szellemi területekre egyre kevesebb időt és figyelmet fordítanak, a gazdaság mindenhatóvá válik. Miközben a javak egyre nagyobb bőségben állnak rendelkezésre, az embereknek egyre kevesebb ideje marad a javak élvezésére, mert mindenki egyre jobban siet. A rohanás egyre fokozódik, a megszerzett javakkal már nem tudnak mit kezdeni. Közben az emberek egyre műveletlenebbekké válnak, a gyerekekre egyre kevesebb figyelem jut. Végül is a gazdaság sem növekedhet a végtelenségig, forrásait kimerítve összeomlik.
Ez már a történet vége. Ha az ember a képességeit elsődlegesen az anyagi javak gyűjtésére, halmozására használja, akkor nem él adottságainak megfelelően és életmódja rombolja természetes környezetét. Ekkor, mint a természet rendjétől idegen elemnek, pusztulnia kell. Nem csupán azért, mert elpazarolja az erőforrásokat, a nyersanyagokat, szennyezi a környezetet. Az ilyen emberek más embereket, saját gyermekeiket is elsősorban a pénzt nézve értékelik. A gyermeket nem mint új és megismételhetetlen esélyként, isteni ajándékként kezelik, hanem mint gazdasági tényezőt. A gyermek mint a személyes szabadság és érvényesülés korlátja, így költséges dolog jelenik meg. Az ilyen szemléletű egyéneknek nincs is rá szüksége, ezért a társadalom gyorsan elöregszik és eltűnik.
/Végh László/
