Az egyetemesítés (globalizáció) következményei
A világ az egyetemesítés lázában ég. Mintha ez lenne a jövőnk kulcsa, pedig meglehet, hogy mindez csak egy pusztuló rendszer utolsó menekülési kísérlete. A világ tényleges hatalmi tényezőivé a nemzetek feletti cégbirodalmak válnak, ők a világ igazi urai. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági világrendet már régen nem a szabad verseny feltételei határozzák meg. A cégbirodalmak hatalmasai a nyilvánosságtól és a piactól távol igyekeznek alkukat kötni, meghatározni a világ folyását.
Az új eljárások és módszerek használata a világgazdaság erőforrásainak újraelosztását hozza magával. Tagadhatatlan, hogy a világméretű együttműködés gyümölcseit elsősorban a gazdag térségek élvezik, a szegények inkább csak hátrányait. Lehet az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európa országaiban a fogyasztást növelni, de ennek ára más országok fokozódó szegénysége, természetes környezetének pusztulása. Ha az átlagos kínai annyit gépkocsizna, mint az átlagos amerikai, a világ olajtermelését 2,25-szörösére kellene emelni.
A csökkenő forrásokhoz egyre kevesebben jutnak hozzá, a fogyasztás örömeiben dúskáló gazdag országok a termelés szemetét igyekeznek a szegény, kiszolgáltatott népek területére söpörni. A gazdag országok olyan vegyszereket, növényvédő szereket is gyártanak, amelyet saját országukban a veszélyességük miatt nem adhatnak el, viszont szabadon kivihetik ezeket a fejtetlenebb országokba. Míg a gazdagok igyekeznek területeiket megtisztítani, a szegény országok területe egyre kopárabbá, szennyezettebbé válik. Közben a szegény országok népessége erősen nő, a gazdag országok népessége inkább csökken.
A gazdag, iparilag fejlett országok és a szegény többség között a szakadék egyre nő, a gazdagabbak egyre gazdagabbak lesznek, a szegényebbek egyre jobban leszakadnak. A szűkösebb forrásokon való osztozkodás növeli az országokon belüli különbségeket is. A világgyarmatosítási folyamatba akkor lehet egy országot bevonni, ha a folyamatnak helyben is vannak haszonélvezői. A világegyesítés érdekében a döntéshozó és közvéleményt alakító helyi vezetést jól megfizetik. Ezzel törik le, fojtják el a helyi közösségek ellenállását. A feszültség ezzel mind a gazdag, mind a lemaradt országokon belül is egyre nagyobb. Ha egy országon belül túlságosan nagyra nő a gazdagok és a szegények közötti különbség, a társadalmi feszültségek fejleményei kiszámíthatatlanokká válnak. Ez felmérhetetlenül súlyos következményekkel jár, úgy mint az embertömegek vándorlásának nemkívánatos fokozódása, a kábítószer-kereskedelem kezelhetetlensége és a nemzetközi bűnözés.
Az egyetemesítés mérlegét még nem tudjuk elkészíteni. Az, hogy az egyetemesítés végül is mennyi jó és rossz gyümölcsöt terem az emberiség számára, egyelőre nem ítélhetjük meg. Feltétlen jó az, hogy az egységesülő világban kisebbé válhat a nemzeti, faji és vallási alapú gyűlölködés. Bár tekintve az USA iraki háborúját, ebben egyre kevésbé reménykedhetünk, legalább is ami az iszlám országait illeti. A nemzetek feletti társaságok léte megszüntetheti a szomszédos területek közötti, sok esetben végül is gazdasági alapú ellentéteket. A fogyasztói életrend viszont emberi, közösségi, műveltségi és természeti értékeket rombol, gondoljunk a nem piacosítható értékek pusztulására.
A gazdag országok fogyasztói társadalmát, a nemzetek feletti vállalatok rendszerét végül is a nyersolaj korlátlan ideig való hozzáférhetőségébe vetett hit és a szemetelés hatásainak elhanyagolása tartja fenn. Ez a fajta gazdálkodás, viselkedés a fogyó erőforrásokat tekintve tarthatatlan, gondoljunk az Egyesült Államokban egyre élesedő földgázválságra. Ennél fogva nem sok esély van arra, hogy a fogyasztói társadalom általánossá válására építő egyetemesítés kiteljesedhet.
/Végh László/
