Gondolkodásunk gyengeségei

Az alapvető baj gondolkodásunkkal van. Nevezetesen azzal, hogy az ember nem eléggé értelmes. A ’menj és gyűjts^’ ősi ösztöne (lásd a 6.1 szakaszt) erősebb, mint az értelmünk. Ráadásul a fogyasztói társadalom embert butító gépezete hirdetéseivel, sajtójával, hang- és képcsatornáival egyre hatékonyabb. Az állati örökséget és nem az értelmet erősíti bennünk. A piaci gondolkodás az oktatási rendszerből is sikerrel távolítja el mind az okos, mind a bölcs gondolkodásra nevelő tananyagokat és módszereket. A nagy tömegek számára a ’dolgozz és vásárolj’ marad.

Határozatlanságunk oka az is, hogy az emberélet rövid lehet ahhoz, hogy a végzetes, ám lassú változásokat felismerhessük. A Húsvét-szigeti társadalom összeomlásának (lásd a 1.1 szakaszban) is lehetett olyan oka, hogy az emberek nem ismerték fel időben, mit jelent számukra az erdők irtása. Ezt a jelenséget jól megvilágítja a melegedő vizű fazékban lévő béka példázata. Ha a béka ott van a fazék vizében és a fazék alatt lassan tüzelünk, akkor a víz fokozatosan, lassan melegszik. Ezt a béka nem veszi észre, a testhőmérséklete fokozatosan felveszi a víz hőmérsékletét és a béka szép lassan megfő. Ha viszont a béka a beleugrik a melegedő vízbe, azonnal észleli, hogy itt baj van és rögtön kiugrik a fazékból.

Ha pedig értelmünk fel is tudja fogni, mi fenyeget, hajlamosak vagyunk arra, hogy semmit sem téve reménykedjünk. Amikor a náci Németország már egészen kilátástalan helyzetbe került, akkor a német sajtóban és közbeszédben előkerült a csodafegyver. A csodafegyver olyan bombát jelentett, amelyből akár egyetlen egy is egész várost el tud pusztítani. Továbbá olyan eszköz szállítja, amelyet a légvédelem nem tud lelőni. Mindebben volt némi igazság. A rakéta ősével, az irányított bombával tényleg lőtték a németek Londont és német tudósok foglalkoztak az atomfegyver kifejlesztésével is. De mindezek még csak kezdetleges eszközök voltak. A csodafegyver meséje csak arra szolgált, hogy valami reményt adjon az egyre súlyosabb helyzetbe került német népnek.

/Részlet Végh László tanár úr Fenntartható fejlődés c. egyetemi jegyzetéből/