nem találtam olyan topikot ahol megoszthatnám a frusztrációmat, és tudom, hogy ez sem az igazi, de beírom, aztán vagy reagál valaki rá, vagy nem. a politikát is érinti, de a polidilit abszolút méltatlan fórumnak tartanám ehhez.

 

én igyekszem egy olyan úton járni, amit jobb szó híján keresztényinek lehet nevezni ebben az európai kultúrkörben, de egy keletiben a buddhista is ráillene. ebben az értelemben keresztényibb életet élek, mint a legtöbb keresztény, akit ismerek. az egyik legfontosabb kulcsszava ennek az útnak a tisztelet. (talán furcsa, hogy ezt mondom, mert pl. a tekintélytiszteletnél semmi nem taszít jobban, radikális anti-authoriter gondolkodás az enyém, az előjogoktól kiütést kapok). ugyanakkor mégis a tisztelet a kulcsszó, mert ez a legfontosabb számomra, amikor mások ill. a magam "útja", életmódja, hite kerül szóba. a másik szó a szeretet, de ezt sajnos már nehéz a rárakódott sallangok nélkül szépen, csak úgy egyszerűen kimondani.

 

illusztrálásul: a családomban vannak igaz keresztények és kirakatkeresztények. a baráti körömben inkább olyanok, mint én, vagy pl. megrögzött materialisták, akikkel vad vitáim vannak. :-) az igaz keresztények hitének tiszteletét olyannyira fontosnak tartom, hogy én, mint nem vallásos ember, úgy döntöttem, nem kereszteltetem meg a lányaimat csak a szokás, vagy a "ki tudja, mire lesz az még jó" jegyében. ezt természetesen az összes igaz keresztény rokonom, ismerősöm, barátom egyértelműen megértette és megköszönte. többen be is számoltak róla, hogy milyen szívszorító látvány egy kiüresedett ceremónához asszisztálni egy igaz kereszténynek. én nem akartam őket és magamat ennek kitenni, nem beszélve a gyerekeimről, akik még csak meg sem nyilatkozhatnak ebben az ügyben. más kérdés, hogy az egyház simán összekacsontott volna velem, még úgy is, hogy nincs férjem és a gyerekeim lombikbébik. én ezek szerint náluk jobban tisztelem a saját hitelveiket. elég szomorú. :-(

 

természetesen a kirakatkeresztények megsértődtek, felhúzták az orrukat és kész véleményük volt a dologról - a megkérdezésem nélkül. aztán a csodálatos névadó ünnepségen, ami a gyerekek és a család legszebb ünnepe volt, és mindenki sírt-nevetett a boldogságtól, persze azok, akik szeretnek, megbocsájtottak és boldogok voltak. akik meg nem, azokra tojok. :-)

 

szóval így élem én meg az utamat. mérhetetlenül felbőszít ugyanakkor, hogy egyes kirakatkeresztények mind a magánéletben, mind a közéletben ezt a fajta "én ezt jobban tudom, hiszen én keresztyén/hívő/vallásos vagyok, ergo én erkölcsösebb vagyok, mint te" magatartást képviselik. előjogot formálnak az erkölcsiségre, jóságra. ők persze nem respektálják az én felfogásomat, sőt, de gond nélkül jogot formálnak arra, hogy megmondják nekem, hogy kell élnem. direkt nem is mondok neveket, de a közélet manapság tőlük hangos.

 

félreértés ne essék: tőlem nagyon távol áll a vadmaterialista, profán, alpári hang, amely pl. itt az indexen is dívik, mely minden spirituális gondolatot pökhendi, tiszteletlen módon söpör le, a "csuhásokat" egy laza mozdulattal azonosítja a vallással, sőt, a hittel. őket ostobának tartom, távolról sem így közelítem meg ezt a kérdést. ezért zavar is, ha a fenti "keresztény gőg"-ként leírható jelenséggel szemben valaki így nyilvánul meg. ugyanakkor azt is meglepőnek tartom, ha a hit legkomolyabb kérdéseit és ezeket a hamis prófétákat egyazon lendülettel védi meg valaki. egy igaz kereszténynek kellene a leghangosabban tiltakoznia a hitét ilymódon meggyalázó közéleti figuráktól.

 

és azt meg kikérem magamnak, hogy azért, mert valaki 'von haus aus' keresztény, ezzel egyúttal automatikusan jogot formáljon arra, hogy őnála van a bölcsek köve, ő tudja, mi a helyes és az erkölcsös, én csak egy utcai nímand vagyok, mit tudhatok én erről. a legbőszítőbb mondat ebben a témában, amikor valaki azt mondja: nekem papírom van arról, hogy...

 

példa: a szomszédaim buzgó katolikusok. szépen illusztrálják azt a fajta magatartást, amiről beszélek. alapvetően rendkívül önző emberek, ezt persze szépen felöltöztetik vallásos köntösbe. kölcsönösen vigyázunk egymás gyerekeire (nekik 5 van, nekem 2), csak éppen ezért én fizetek, ők meg nem. ez úgy néz ki, hogy én áthívom a legnagyobbat és X forintért vigyáz a gyerekeimre, amíg azok alszanak (természetesen az a pénz nem a 12 éves lányé, hanem megy a templomban a perselybe!). cserébe az 5-ből 4 gyerek (a kisebbek) átjönnek hozzám, míg a papa mama elmegy intézkedni, de a gyerekeknek azt mondják, hoyg "menjetek, segítsetek a szomszédban". itt vannak 2-3 órát, én egyszerre vigyázok a 6 gyerekre, akik aztán hazamennek, és még nekem kell megköszönni, jó hangosan, hogy "segítettek". elveszik és játszanak a gyerekeim játékaival, de rájuk tojnak, a múltkor úgy összevesztek, hogy magukra döntöttek egy polcot. na, akkor vége lett a "segítésnek".

ez egy piti sztorinak tűnik, de jellemző. ugyanilyenek a család kirakatkeresztényei: maguknak, a saját családjuknak mindent, nekünk semmit. a bátyám gyerekei sokáig hittek a jézuskában karácsonykor. na, a fő keresztény rokon, aki a keresztanyjuknak, miután lusta volt az 500 ft-os ajándékot becsomagolni és elhozni karácsony előtt, volt pofája másnap ebédkor odaadni. a két gyerek majdnem elbőgte magát: így derült ki számukra, hogy nem a jézuska hozza az ajándékot. :-(((

 

ezek azok, akik a saját gyerekeiket elárasztják több tízezres ajándékokkal, a mieinknek meg azt mondják: tudjátok, úgysem az számít, hanem a szeretet.

hamis, hamis, hamis! hazug, képmutató, pofátlan. és a szemükben én vagyok a gyarló, tévelygő, aki még mindig nem talált el istenhez, de sebaj, majd fog, a kis buta, mi már tudjuk, hogy mi a tuti, szegény kis hülye is majd lassan odatalál.

 

na, nem mintha annyira érdekelne. én ezt gond nélkül lerendezem  magamban, meg azzal, akivel kell, megvan a lelki békém ebben az ügyben. ha valakinek, nekik lesz gondjuk az elszámolással. előbb vagy utóbb.

 

csak jólesett ezt most így leírnom. :-)