Csak egymáshoz

 

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz szivem:

Valaki jönne és karonfogna szépen, szeliden -

 

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik

És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

 

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,

Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

 

Aki jönne melllettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon

S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

 

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,

De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

 

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:

Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.

 

1937