Egy repkénylevélre

Izgalmas és nyugodt órák, bántó és kedves arcok, bízás, csüggedés,
küszködések hosszú hosszú sorfala közt jöttem ide ki hozzád, végsõ béke,
kisvárosi temetõ. Hozzád, kedves Halottam... Kövedre szelíden ejtek egypár
vadvirágot. Hozom Neked mindazt, amit az élet adhat a Halálnak, az én
életem: egy csokor hervadást és nehány fáradt lélekszálat... Fogadd
szívesen s ne ingasd szemrehányón õsz fejed, amért csak ilyen vagyok...

Tõled cserébe elviszek innen egy repkénylevelet... A sírról... Nem félek
tõle. Hiszek benne... Nézni fogom... és megpihenni szeretnék rajta és
ráfektetni a lelkem, mint egy finom, kis, örökzöld hintára... s ringani
rajta... Látod, olyan formás és olyan üde, mint a Te Életed... Olyan
befejezett, egész, változatlan, mint a Halál élete, az el nem múló...

Ringasd a lelkem, örökzöld levélhinta. Állj keményen szuronyos
õrség: szélfogó fenyves a temetõ fölött... Maradjon a Békesség Nálad,
kedves Halottam...

És nálam is...

Isten Veled...