Kedves Világ!

Hihetetlen eseményről szeretnék beszámolni. Máig nehezen hiszem el magam is. Szombaton, március 25. napján imám meghallgattatott. Találkozám ekkor nagy televíziós sztárunkkal, imádatom netovábbjával, az egyetlen emberrel, akiért hajlandó lennék életem áldozni, hajlandó lennék minden csepp posványos véremet szent anyaföldünkre hullajtani, végtagjaim megcsonkítván hörögve hemperegni lószaros sárban. Azzal az emberrel találkoztam, aki a fény, a remény, a kérdés és egyben a válasz is. Azzal az emberrel, ki, mint megannyi kis falevél fedi el védtelen és ostoba elménk dágványos, hányásforma, matt fényét. És hogy egyik képzavaromat másikba öltsem, e személy fekete fényként csillan meg e matt felület apró hepehupáin. Akivel én találkozám nem más, mint a világbéke Sziszifusza, a közművelődés Anyaszentszűzmáriája és a hazafiasság Matuska Szilvesztere. Ez az ember mindemellett a legtökéletesebb nő, kit hátán hordott e sebhelyes orcájú sárgolyó. Egy nő, kit egyetlen férfi sem érdemel, hovatovább kinek csodálatából fakadó élményt sem érdemel férfi. Nevének papírra vetése olybár hat, mintha Isten nevét írnám le. Akivel én találkoztam, egy alapvetés, egy axióma. Egy a sárban tündöklő vakító axióma, mely lassan kiemelkedni látszik és bevilágítván a mocsár minden kis zugát, életet ad e süllyedő világ kétségektől fuldokló, rothadó fogaskerekeinek. Veiszer Alindával találkoztam.